Új terápia H1N1-fertőzés esetén: antitestek segítették a gyógyulást

A pandémiás H1N1-vírustól súlyosan megbetegedett páciensek közül nagyobb eséllyel gyógyultak meg azok, akiket a fertőzésből már felépült emberektől származó antitestekkel kezeltek - állapították meg hongkongi kutatók.

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk?Mint a Hongkongi Egyetem virológusai hangsúlyozták, tanulmányuk aláhúzza a felépült páciensektől származó antitestek alkalmazásának fontosságát azon kritikus állapotú betegek kezelésében, akik a szokásos gyógyszerekre nem reagálnak.

A tanulmányba 93 embert vontak be, akiket 2009 szeptembere és 2010 júniusa között a pandémiás H1N1-vírussal való fertőzés okozta súlyos szövődményekkel vettek fel kórházi ápolásra. A páciensek közül 20-an beleegyeztek az antitestekkel való kezelésbe, a többiek visszautasították azt, ezért ők a szokványos terápiát kapták.

Az antitestekkel kezelt csoportban 20 százalék volt a halálozási arány, míg a másik csoportban 55 százalék, ami igen szignifikáns különbségnek számít.

A páciensek többsége későn került kórházba, a tünetek megjelenését követően 5-7 nappal. Az antivirális szerek ekkor már keveset segítettek. A nagyon súlyos állapotú betegek antivirális szert kaptak, de a páciensek jelentős része nem reagált erre a kezelésre. A kutatók elmondása szerint amint a betegek megkapták az antitesteket tartalmazó úgynevezett konvaleszcens plazmát, a légzőszervi váladékukból kimutatható vírusterhelés rohamosan csökkent, és a gyulladást jelző paraméterek is gyorsan javultak.

A szezonális influenzával való fertőzés következtében évente 250-500 ezer ember hal meg világszerte. A pandémiás H1N1-vírus némiképp nagyobb arányban okoz súlyos megbetegedést, illetve halált a fiatalabbak és a gyerekek között, míg a szezonális influenza inkább az időseket veszélyezteti.

A tanulmány a Clinical Infectious Diseases című szakfolyóiratban jelent meg.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra