Küszöbön az influenzajárvány

Még mindig nem késő kérni az influenza elleni védőoltást - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, az év első két hetében 12 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 17 különböző influenzavírust sikerült azonosítani. Úgy tűnik, elkezdődik a szezon, járvány küszöbén áll az ország - jegyezte meg. A védőoltásra ingyenesen jogosultak a 60 év felettiek, a szív- és érrendszeri, a légzőszervi, az anyagcsere- és az immunhiány-betegségben szenvedő krónikus betegek, a várandós nők és az egészségügyi, szociális intézményekben dolgozók. Újdonság, hogy idén először a pedagógusoknak, a köznevelési intézmények alkalmazottainak is térítésmentesen biztosítják a szérumot. Összesen 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre - tette hozzá.

A járvány küszöbén áll az ország
Járvány küszöbén áll az ország

Ónodi-Szűcs Zoltán nyomatékosította, hogy soha sem késő kérni a védőoltást: ha elkapják is az influenzát , akik részesültek a szérumból, betegségük jóval enyhébb lefolyású lesz. Megjegyezte, hogy bár az influenza sokak számára bagatellnek tűnik, a legtöbb súlyos szövődményt még ma is ez okozza Magyarországon, mivel az alapbetegség esetszáma magas. Ezért a rokonok, barátok megóvása érdekében is a védőoltás beadatására biztatott.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy országos tisztifőorvosi körlevélben értesítették a háziorvosokat az influenzajárványban szükséges teendőkről, és tájékoztató anyagokat is eljuttattak hozzájuk, amelyeket továbbítaniuk kell a betegekhez. Az egészségügyi kormányzat tehát minden fontos lépést megtett, hogy kellően hatékony legyen az influenza elleni védőoltás kampánya.

Az influenza tüneteiről és kezeléséről részletesen itt olvashat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra