H1N1: a járvány nem ért véget!

Bár az év elején némileg csökkent a megbetegedések száma, ez nem jelenti, hogy befejeződött az újinfluenza-járvány - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a nemrég befejeződött sajtótájékoztatón. A múlt héten 15 400 beteg fordult influenza-szerű tünetekkel orvoshoz, eddig 112 ember halt bele a betegség szövődményeibe. Bár az oltópontokat átmenetileg bezárják, az influenza elleni védőoltás továbbra is elérhető.

Influenza

Influenza
A korábbi trendeknek megfelelően a betegek nagy része, 68 százaléka 34 éven aluli. Eddig 353000 főt kezeltek influenzával, 338-an szorultak gépi lélegeztetésre, 550-en kerültek intenzív osztályra a betegség miatt. Ezek az arányok megfelelnek a nemzetközi trendeknek: a világon eddig százmillió influenzás beteget regisztráltak. A beoltottak száma eléri a hárommilliót, az átoltottság pedig közel harmincszázalékos. Ezzel Európai Unióban a negyedik helyen állunk, csak három skandináv ország előz meg minket.

Az elmúlt héten két közösségi járvány volt, Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Gamás községben. A gamási járvány betegeinek egy részénél az oltás ellenére jelentkeztek a tünetek, igaz, a betegség enyhébb lefolyású volt. Székely Tamás azonban kiemelte, hogy még mindig az oltás a legjobb megelőzési módszer, különösen a közösségi járványok elleni küzdelemben.

Átmenetileg, a csökkenő érdeklődés miatt, bezárják az oltópontokat. November vége óta összesen 92106 embert oltottak be ezekben a központokban. A csúcs december 17-én volt, mikor egyetlen nap alatt közel tízezer ember kapott védőoltást. Azóta egyre kevesebben vették igénybe az oltópontok szolgáltatásait, februárban alig 20-40 oltást adtak be országosan naponta. Az egészségügyi miniszter azonban hozzátette, hogy ha azt igénylik, újra megnyitják a központokat. A védőoltást továbbra is felvehető a háziorvosoknál és az ÁNTSZ hét regionális irodájában.

Huták Judit

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult marad az ég, főleg az ország délnyugati felén várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag