Ágyban, párnák közt

Egészségesen mindenki tisztában van azzal, hogy a nátha, a meghűlés nem tartozik a halálos betegségek közé, de amikor lesújt, legszívesebben azonnal ágyba feküdnénk miatta. Legszerencsésebb, ha ezt meg is tehetjük.

Néhány nap

Ha köhög, tüsszög, náthás, hurutos a szeme, a legjobb, amit tehet, hogy legalább egy-két napra "kivonja magát a forgalomból", és megajándékozza magát a gyógyulásra szánt idővel. Ha olyan szerencsés, hogy ezt meg is teheti, használja ki! A szervezete hálás lesz ezért a figyelemért is, fokozott munkabírással, tartósan jó közérzettel "fizet érte". Az egyszerű nátha ugyanis valóban egyszerű betegség, többnyire vírusfertőzés, de ha elhanyagolják, bakteriális felülfertőződéssel elhúzódó, nagyobb baj is lehet belőle.

Ágynyugalom

A régi vágású családorvosok egyik legkedveltebb szava volt az "ágynyugalom". Mit is jelent ez? Azt, hogy a szervezetünk időt, lehetőséget kap arra, hogy teljes energiáját a gyógyulásra összpontosíthassa. Pihenéssel, kellemes meleggel segítünk visszanyerni erőit, ráadásul ez idő alatt a stressztől is megkíméljük. Érdemes a lehető legjobban előkészülni, hogy zavartalanul tölthessük a regenerálódásra, gyógyulásra szánt időt. Apróságok, de fontosak lehetnek: készítsünk oda az ágy mellé mindent, amire szükségünk lehet, hogy ne kelljen kiugrálni. Legyen ott elegendő papír zsebkendő (meg egy zacskó a használtaknak), orrkenőcs, orrcsepp, szükség esetén más gyógyszer is, telefon, távirányító, egy jó könyv, egy kancsó limonádé vagy egy palack ásványvíz. Mielőtt lefeküdnénk, jól szellőztessük ki a szobát. Páradúsabb levegő jót tesz ilyenkor, így tegyünk a radiátorra egy edényben valami menta, eukaliptusz, citrom illóolajos vagy kamillateás párologtatót.

Kell-e orvos?

Ha a nátha valóban csak egyszerű meghűlés következtében tört ki, az esetek többségében tulajdonképpen felesleges is orvoshoz fordulni vele (természetesen más a helyzet, ha táppénzre vagy igazolásra van szükség). Azonban feltétlenül orvosnak kell megítélni a beteg állapotát, ha kiugróan magas a láz, ha nem sikerül csillapítani vagy több napig tart, ha hidegrázás, kiütés, fülfájás, mellkasi fájdalom jelentkezik, vagy ha a kezdeti javulás után újra rosszabbodnak a tünetek.

Segítség a patikából

A nátha, a meghűlés oka leggyakrabban vírusfertőzés, így az antibiotikumok hatástalanok rá. Nemcsak értelmetlen, hanem kifejezetten káros tehát a "nehéztüzérséget" bevetni. A tünetek mielőbbi enyhítésére, a bakteriális felülfertőzés megelőzésére azonban jó szolgálatot tehetnek a modern patikaszerek. Ezekre is vonatkozik azonban, hogy ne szedjünk be összevissza mindent, bármilyen jó tanácsot adna is a munkatárs vagy a szomszédasszony, akinek ez vagy az a szer jól bevált. Legcélszerűbb, ha a gyógyszerésztől kérünk valamit, hiszen még a vény nélkül kapható gyógyitalok, tabletták, lázcsillapítók stb. között is előfordul kölcsönhatás, hogy két hatóanyag "üti egymást". C-vitaminra mindenképpen gondoljunk, azon túl pedig a tünetek alapján orrcseppre, orrkenőcsre, lázcsillapításra, torokfájdalom esetén fájdalomcsillapítóra, torokfertőtlenítőre, köptetőre lehet szükség.

Ősi praktikák

A "házi fortélyok" között könyvtárnyi irodalma van a nátha otthoni kezelésének, a sokféle természetes eljárásnak, gyógyteának, jótékony hatású étel-italnak. Nézzünk ezek közül is néhányat! Érdekes, hogy még a felső légúti megbetegedés esetén is jó hatású a meleg lábfürdő, van, aki ilyenkor ágyban is a zokni viselésre, a melegben tartott lábra esküszik - mivel mindez a keringést javítja, lehet benne valami. Régen a gyógyteás vagy illóolajos inhalálástól, gőzöléstől várták a náthás tünetek gyors javulását, ma az orr átöblítése is felmerül a tanácsok között. Egyik ilyen tanács szerint két gerezd zúzott fokhagymát kell egy fél liter vízzel leforrázni, majd egy teáskanálnyi sót betenni, és kihűtés után ezzel lehet átöblíteni az orrot. Ha nem megy, ezzel az oldattal egy kis vattát benedvesítve, az orrnyílásba tömve próbáljuk meg az orr hurutos nyálkahártyáját kezelni.

Számtalan élelmiszert tartanak meghűlés esetén jó hatásúnak. Ezek a jó hírüket vagy annak köszönhetik, hogy kimagaslón sok C-vitamint tartalmaznak, mint például a savanyú káposzta és a citrom, vagy pedig immunerősítő, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatásuknak, mint például a fokhagyma, a hagyma, a légzéstisztító torma. Orvosok és természetgyógyászok is megegyeznek abban, hogy ilyenkor sok folyadékot kell inni: ez lehet meleg gyógytea, citromos ásványvíz, gyümölcslé vagy éppen húsleves is. A kávét és a fekete teát vízhajtó hatásuk miatt nem ajánlják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra