Zsibbadás lépcsőzéskor - nagy bajt jelez

A szívtől távolabb lévő erek szűkülete miatt már kisebb megerőltetés hatására is zsibbadás, fáradtság jelentkezhet.

A perifériás artériás betegség (PAD) a periférián, vagyis a szívtől távolabb lévő erek szűkületét jelenti. A betegség előfordulhat a gyomorban, a karokban és a fejben, de leggyakrabban a láb artériáit érinti. Éppen ezért legjellemzőbb tünete a sétálás vagy lépcsőzés során jelentkező lábfájdalom, fáradtság vagy zsibbadásérzés, amely a csípőre is kiterjedhet. Ez a fájdalom pihenés során tipikusan elmúlik, majd járáskor ismét jelentkezik. Ha bebizonyosodik a diagnózis, a rizikófaktorok szigorú kezelése és a gyógyszeres kezelés együtt nagyfokú javulást eredményezhet akár egy közepesen súlyos érszűkületnél is - mondja dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa. Az értágító és véralvadásgátló gyógyszeres terápia önmagában azonban nem elég, az alábbi életmódbeli változtatások is szükségesek a folyamat megállításához.

Így ismerhető fel korábban a szívbetegség Egy magyar fejlesztésű készülék segít a szívbetegségek korai diagnosztizálásában, illetve a leletek orvoshoz juttatásában.

Fizikai aktivitás

A fizikai aktivitás az egyik leghatékonyabb kezelési mód a PAD-ban. Erre javaslatot tehet az orvos úgynevezett kardiológiai rehabilitáció keretében, vagy fordulhatunk mozgásterapeutához, gyógytornászhoz is irányításért. A felügyelt mozgásprogram többnyire egy fokozatosan felépített rendszer, amelyben gyaloglás, szobakerékpározás és lábizom-gyakorlatok is szerepelnek - elsősorban a tünetként jelentkező "intermittáló sántítás" kezeléseképp. Ha nincs lehetőség szakértő irányításra, a sétát mindenképpen bele kell építeni a mindennapokba - egyre gyorsabban, hosszabb távokon, szükség szerint megállással, tempóváltással.

Étrend

Mivel sok PAD-betegnek magas a koleszterinszintje, elsősorban ezt kell rendezni a telített és a transzzsírsavak bevitelének csökkentésével. Ezért érdemes kerülni olyan ételeket, mint a zsíros húsok, húsrészek, a zsíros szalámik, szalonnák és kolbászfélék, a sajtok, a tejszín, a vaj és azzal készült kekszek, a leveles tészták. Transzzsírsavak találhatóak többek közt a mélyhűtött pékárukban, pizzákban, a tartós süteményekben, a gyorséttermi ételekben, a chipsekben.

A perifériás artériás betegség miatt már egy rövidebb lépcsőzés is megerőltető
A perifériás artériás betegség miatt már egy rövidebb lépcsőzés is megerőltető

Diabéteszmenedzsment

A cukorbetegség hosszú távon jelentős hatással van az erek állapotára, ezért elhanyagolva a következmények esélyei megsokszorozódnak. Az orvosi ellátáson kívül a diabétesz kezelésénél is döntő az életmód, amelynek a fizikai aktivitáson túl része természetesen a táplálkozási rendszer és szükség esetén a stresszkezelés is. Mindez együtt a már kialakult cukorbetegség súlyosságát enyhítheti, ahogy megelőzheti a kialakulást is. Érdemes diabetológus véleményét kikérni az edzés személyre szabását illetően, amelyre később már egy mozgásterapeuta teljes edzéstervet alapozhat.

Ha egy cukorbeteg soha nem mozgott korábban, fontos lehet egy megelőző komplett állapotfelmérés. Annak pedig, aki a biztonsága miatt aggódik, esetleg az úgynevezett "hipózástól", a vércukorszint hirtelen leesésétől fél, megnyugtatható lehet, ha egy speciálisan képzett szakember, mozgásterapeuta vezetésével csatlakozik egy "inzulinérzékenységet növelő" csoportos foglalkozáshoz.

Csak a komplex kezelés lehet igazán hatásos

"Szinte kizárt egy érbeteg gyógyulása, ha dohányzik, ha nincs be állítva a cukra, a koleszterinje, a vérnyomása, az étrendje, ha nem mozog. E célokból természetesen elrendelhető vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő gyógyszerelés is, ami sokat javíthat az állapoton" - ismerteti dr. Sztancsik Ilona, aki hozzáteszi: a gyógyszerek mellé a saját elhatározás is szükséges, hogy valóban eredményes legyen a terápia. Ha a páciens változtat az életmódján, az orvos pedig rendszeresen ellenőrzi az állapotát, szükség esetén korrigálja a kezelési tervét, akkor az állapotromlás megállítható, a súlyos szövődmények elkerülhetők lehetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra