Végtaghosszabbítást végeztek Budapesten

HáziPatika

Csonton belüli eszközzel, a PRECICE mágneses végtaghosszabbító készülékkel végztek sikeres beavatkozást egy betegen a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. A februári műtét óta a pániens napról napra javul, már mankó nélkül közlekedik.

Az új eljárás lényege, hogy a csont fokozatos hosszabbítása külső mágneses vezérléssel történik. A csont belsejébe beültetett speciális velőűrszeget egy mágneses teret létrehozó eszközzel lehet irányítani, amit mindössze naponta háromszor két percre kell a betegnek a bőr fölé helyeznie. Ezzel a technikával naponta 1 milliméternyit hosszabbítható a végtag, miközben a lágyrészek és az izmok sértetlenek maradnak - írja cikkében a Semmelwies Egyetem.

Az első beavatkozást, egyben az első hazai bemutató műtétet februárban egy angliai sebész, Dr. Peter Calder végezte a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. A 17 éves betegnek a veleszületett combcsontrövidülése és térdkalácsficama miatt az egyik lába négy centiméterrel rövidebb volt, mint a másik. A bemutatót követően Dr. Domos Gyula, az Ortopédiai Klinika egyetemi tanársegédje végezte el a második ilyen műtétet. Ebben az esetben 4,5 centiméteres differencia volt a páciens két alsó végtagja között, szintén egy veleszületett fejlődési probléma miatt. A 40 éves budapesti férfi esetében a bal combcsont és lábszár volt rövidebb.

csonthosszabbítás, végtaghosszabbítás, új módszer, lábak, végtagok, ortopédia
Itthon csak a Semmelweis Egyetem klinikáján végeznek ilyen beavatkozást. Fotó: Semmelweis Egyetem

Sikeres műtétek

Mindkét páciens esetében sikeres volt a beavatkozás. A második beteg esetében elérték a bal láb kívánt hosszát, a fiatalember már mankó nélkül közlekedik, gyógytornára jár, és a kontrollvizsgálatokon is mindent rendben találtak. A csontosodás ütemétől függően legkésőbb 2-3 hónap múlva valószínűleg elkezdheti a terhelő edzéseket, a hosszabbító eszközt pedig a teljes csontos átépülést követően, a műtét után 1-2 évvel kell majd eltávolítani. Az első beteg gyógyulása is jól halad, már ő is teljes testsúllyal terhelheti az alsó végtagjait - mondta az egyetemi tanársegéd.

A folyamat lényegesen kisebb megterhelést jelent a betegre nézve, mint a hagyományosan alkalmazott külső hosszabbító készülék, amelyet akár két éven át is viselnie kell a páciensnek.

Magyarországon egyedül a Semmelweis Egyetem klinikáján érhető el a csonton belüli végtaghosszabbítás lehetősége. A beavatkozás olyanokon segít, akiknek valamilyen fejlődési rendellenesség, baleset, tumor vagy csontgyulladás következtében több centiméteres hosszkülönbség alakul ki a két alsó végtagja között. A beavatkozást azoknak a pácienseknek javasolják, akik esetében legalább 3,5-4 centiméteres különbségről van szó. Dr. Domos Gyula szerint évente 10-15 betegnek lehet szüksége ilyen műtétre Magyarországon.


A következő csonton belüli végtaghosszabbításra várhatóan szeptember végén kerül sor, a pácienst szintén Dr. Domos Gyula műti majd az új eljárással. A beavatkozásokat a társadalombiztosítás egyedi méltányosság alapján támogatja.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+1, +7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok napsütésre van kilátás, szinte felhő sem lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag