Mi a zsigeri fájdalom?

Bármilyen kellemetlen érzés is, a fájdalom a legtöbbször hasznos és fontos figyelmeztető tünet, amely akár súlyos egészségügyi problémákra hívhatja fel a figyelmet. Ráadásul a panasz belső szerveink megbetegedésére is utalhat.

Az emberi szervezetben keletkező fájdalmak igen változatosak lehetnek, ennek megfelelően többféle csoportosítást is fel lehet állítani ezekre vonatkozóan. Megkülönböztetünk például nociceptív és neuropátiás fájdalmat : az előbbi a fájdalomreceptorokból ered, illetve rendszerint sérülések váltják ki, míg utóbbi az idegekből, a gerincvelőből vagy az agyból indul ki, kiváltó oka pedig az idegsejtek hibás működése. A nociceptív csoporton belül beszélhetünk az izmokat, csontokat, ízületeket vagy a bőrt érintő szomatikus fájdalomról, valamint a belső szervekkel összefüggő, úgynevezett zsigeri, avagy viscerális fájdalomról. Ez a két altípus egészen másképpen jelentkezik, azaz teljesen különbözően érzékeljük a menstruációs görcsöket, mint egy sportbaleset miatti lábtörést.

zsigeri fájdalom, fájdalom

A zsigeri fájdalom jellemzően tompább, mélyebb érzésként írható le, amelynek pontos helyét - különösen kezdeti stádiumban - nehéz meghatározni. Ennek oka, hogy belső szerveinkben kevesebb fájdalomérző receptor található, ami alól egyedül az üreges szervek falának feszülését érző receptorok jelentenek kivételt. Nehezíti továbbá a forrás beazonosítását, hogy a zsigeri fájdalom gyakran más testtájakra is kisugárzik, így például a menstruáló nők közül sokan tapasztalnak hát- és derékfájást, míg a szívroham egyik legfőbb jelző tünete az állkapocs, a váll és a bal kar területére is átsugárzó mellkasi fájdalom. Függően a kiváltó tényezőtől, a fájdalom mellett egyéb panaszok is felléphetnek egyidejűleg, így hányás, émelygés, szapora szívverés, vérnyomás-emelkedés vagy emelkedett testhőmérséklet, láz.

A kisugárzó jelleg hátterében anatómiai okok állnak: a zsigeri fájdalomérzet feldolgozása a szomatikus fájdalomérzettel azonos struktúrákban történik, ennek köszönhető az áthallás. Érdekesség, hogy ez a kisugárzás egyáltalán nem véletlenszerű: a fájdalom azokon a területeken jelenik meg, amelyek közel helyezkedtek el az érintett szervhez az embrionális fejlődés korai szakaszában. Ennek tükrében meghatározhatók olyan zónák, úgynevezett dermatómák az emberi testen belül, amelyek teljes területéről ugyanazon gerincvelői csigolya ideggyökénél lépnek be az érzőidegek.

A fájdalom lehetséges okai

A belső szervekből eredő fájdalom mögött számos betegség és kóros elváltozás meghúzódhat. Általában véve elmondható, hogy az e területen elhelyezkedő fájdalomreceptorok a zsigerek falának feszülését, a szövetkárosodást és az égési sérülést, illetve a kóros állapotokban, például gyulladások vagy vérellátási zavar nyomán a szövetekből felszabaduló kémiai anyagokat érzékelik.

A zsigeri fájdalmak körébe soroljuk például a közismert epegörcsöt is , amely az átlagosan a magyar lakosság 15 százalékát érintő epekő okozta epehólyag-elzáródás nyomán fellépő, heves és görcsös, a jobb bordaív alatt jelentkező és a jobb váll irányába kisugárzó fájdalom. Ugyancsak e típusba tartozik a megfelelő kezelés hiányában perforációval és súlyos szövődményekkel fenyegető vakbélgyulladás okozta fájdalom. Ez jellemzően a gyomorszáj tájékáról indulva sugárzik ki a jobb oldali csípőlapát irányába. A panasz ez esetben gyorsan súlyosbodhat, illetve hányinger, hányás és láz kísérheti.

Nőgyógyászati megbetegedések szintén jelentkezhetnek viscerális fájdalommal. A fogamzóképes korban lévő nők 5-15 százalékát érintő endometriózis legjellegzetesebb tünete a ciklikusan jelentkező, erős menstruációs fájdalom, amely a kulcscsontba és a derékba is kisugározhat, illetve amely mellett véres széklet- és vizeletürítés is felléphet. Amennyiben a tünetek alapján felmerül a kórkép gyanúja, mindenképpen fontos szakemberhez fordulni segítségért, mert az endometriózis szervezeten belüli terjedésével a fájdalom elviselhetetlen mértékűvé válhat, illetve szövődményként fennáll a meddőség kockázata is.

A krónikus, rohamokban jelentkező gyulladásos bélbetegségek, azaz a fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) és a Crohn-betegség szimptómái között is szerepel a fájdalom. Előbbi görcsös hasi fájdalommal és gyakran véres széklettel jelentkezik, míg utóbbira elsősorban a has jobb oldalán jelentkező fájdalom, hőemelkedés, gyengeség, vérszegénység és napi többszöri hasmenés jellemző. Az említettekhez hasonló panaszokat okozhat továbbá egy szervi eltérés nélküli betegség, az irritáblilis bél szindróma (IBS) is. Ennek diagnosztizálása és kezelése egyaránt nem könnyű feladat, ugyanakkor a magyar lakosság akár ötödét is érintheti, tehát népbetegségről beszélhetünk.

Összességében elmondható, hogy a zsigeri fájdalom gyakran komoly problémákra irányítja rá a figyelmet, különösen, ha tartósan jelentkezik. A panasz fellépése esetén tehát mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni a pontos kiváltó okok felderítése érdekében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra