Köszvény: már egyetlen pohár bor is a tünetek romlását okozhatja

Nemcsak a tömény italok és a sör, hanem a korábban egészségesnek gondolt bor is hozzájárulhat ahhoz, hogy a köszvényes tünetek rosszabbodjanak - derítették ki amerikai tudósok.

A királyok betegségének is nevezett ízületi probléma általában a nagylábujjakat, a bokákat, a kezeket, csuklókat érinti, igen fájdalmas, a terület feldagadásával, kivörösödésével jár együtt. A táplálkozás - pontosabban az alkoholos italok - és a köszvény közötti összefüggést már az ókor óta sejtik, de tudományos bizonyítékokra csak az utóbbi években találtak rá.

Egy 2004-es, 47.000 férfi részvételével készült kutatásban például bizonyítást nyert, hogy a tömény italok rendszeres fogyasztása fokozhatja a köszvény kialakulásának esélyét, illetve a tünetek fellángolását.

A legújabb eredmények szerint a korábban egészségesnek gondolt bornak is hasonló hatásai vannak. Dr. Tuhina Neogi, bostoni reumatológus és csapata 724 köszvényes felnőttet követett figyelemmel 2003 és 2012 között. A betegekkel rendszeresen kérdőíveket töltettek ki, emellett étkezési naplót is kellett vezetniük, valamint fel kellett jegyezniük a köszvényes rohamaikat, a gyógyszerszedési szokásaikat, azt, hogy mennyi alkoholt fogyasztottak és azt is, mennyit mozogtak.

Minél több alkoholt fogyasztott egy alany, annál nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy 24 órán belül rátör a köszvényes roham - állapították meg a kutatók a kérdőívek elemzése során. Két ital után az esély 36%-kal nőtt, míg 3-4 ital után ez a rizikó már 50%-ra ugrott. A rendszeresen borozóknál a visszatérő rohamok száma 138%-kal növekedett.

"Azért gondolhattuk korábban, hogy a bornak védő hatása van a bornak, mert a bort előnyben részesítők általában egészségesebben élnek, mint a sörözők. Ez pedig elfedhette a bor káros hatásait" - mondta dr. Neogi. "Annak tehát, aki köszvényes, mindenféle alkoholtól tartózkodnia kell, vagy legalábbis a minimumra kellene csökkentenie az alkoholos italok fogyasztását."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra