Elhunyt a jeges vödrös kihívás arca

Meghalt Peter Frates, aki rengeteget tett a 2014-ben az egész világot körbejáró Ice Bucket Challenge sikeréért. A kezdeményezésnek köszönhetően több mint kétszázmillió amerikai dollár gyűlt össze az ALS betegséggel kapcsolatos kutatások támogatására.

Magyarországon mintegy félezer embert érint az ALS. Részletek itt.

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) , avagy Lou Gehrig-kór az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző idegsejtek pusztulásával járó kórkép. A betegek idővel elveszítik mozgásképességüket, végül pedig légzőizmaik is lebénulnak. Többek között ez a betegség vetett véget Lou Gehrig professzionális baseballjátékos ígéretes karrierjének az 1930-as években, illetve Stephen Hawking elméleti fizikus is ALS következtében kényszerült tolószékbe, és veszítette életét 2018 márciusában.

Az ALS-sel küzdő Peter Frates 34 évesen hunyt el
Az ALS-sel küzdő Peter Frates 34 évesen hunyt el. Fotó: Getty Images

Öt évvel ezelőtt világszerte hatalmas népszerűségre tett szert az Ice Bucket Challenge, avagy a jeges vödrös kihívás, amelynek célkitűzése az volt, hogy felhívja a figyelmet és pénzt gyűjtsön az ALS-sel kapcsolatos kutatásokra. Az akcióhoz bárki csatlakozhatott, aki vállalta, hogy pénzt ajánl fel az említett célra, illetve nyakon önti magát egy vödör jeges vízzel, az erről készült videofelvételen pedig felkéri egy újabb ismerősét, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez. Végeredményben mintegy 17 millióan szálltak be az akcióba, és 220 millió dollárnyi támogatás gyűlt össze az ALS Association nevű szervezet számára.

Az amerikai Peter Frates sokat tett a kihívás elindításáért, népszerűsítéséért. A Bostoni Főiskola baseballcsapatának korábbi csapatkapitányánál 2012-ben diagnosztizáltak ALS-t. Hétfőn családja jelentette be közleményben a szomorú hírt, hogy Frates 34 éves korában, a betegséggel folytatott hősies küzdelemben életét vesztette. "Egy igazi harcos volt, aki mindannyiunkat arra inspirált, hogy tehetségünket és erőnket mások megsegítésére használjuk. Pete sosem panaszkodott a betegsége miatt. Ehelyett inkább lehetőséget látott benne arra, hogy reményt adjon más betegeknek és családjuknak" - olvasható a közleményben.

Forrás: cnn.com ; bc.edu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra