Bajt jelez, hanem tud lábujjhegyre állni

HáziPatika

A sarokfájdalom gyakori probléma, amely sokszor kellemetlen, de csak az esetek egy részében áll mögötte komoly betegség.

Afájdalomáltalában magától elmúlik, de vannak esetek, amelyeket mindenképpen érdemes orvossal ellenőriztetni. Ezekről is beszélt dr. Arnold Dénes Arnold, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr.

Nagy terheket cipelünk

Az emberi lábfejet 26 csont építi fel, közülük a sarokcsont a legnagyobb. A sarok feladata, hogy biztosítsa a támasztékot a test súlyának, éppen ezért a sarkunk minden egyes lépésünknél komoly behatásnak van kitéve. A szakértők szerint járáskor a testsúly 1,25-szöröse, futáskor a 2,75-szöröse nehezedik a lábunkra. Éppen ezért ez a terület sérülékenyebb és fájdalma jelentősen befolyásolja az állapotunkat.  A fájdalmak jelentős része mechanikai okok miatt következik be, de meghúzódhat a háttérben arthritis, fertőzések, autoimmun- és neurológiai problémák, trauma, exostosist (sarkantyú),csontritkulásés más csontbetegségek, illetve több szervrendszert érintő betegségek is.

A sarkunk minden egyes lépésünknél komoly behatásnak van kitéve
A sarkunk minden egyes lépésünknél komoly behatásnak van kitéve

A leggyakoribb okok

A sarokfájdalom leggyakoribb okozója a talpi kötőszövetes lemez gyulladása, a plantaris fasciitis. Ez a szerkezeti betegség abból ered, hogy ennek a szalagnak fontos szerepe van a talp izmainak és inainak, valamint a láb boltozatának a fenntartásában. Túlterhelés következtében azonban a normális 2-4 milliméterről akár 6-10 milliméternyire is megvastagodhat, ahogyan ezt az ultrahang és az MRI vizsgálatok is bizonyítják. A kór tipikus tünete, hogy reggel, talpra álláskor már jelentkezik a fájdalom, ám később mintegy "bejáratódik", vagyis mérséklődik és csak hosszú álldogálás vagy lépcsőzés során rosszabbodik.

Így hordjuk gond nélkül a magassarkút - részletek!

Különösen tinédzsereknél gyakori a sarok ütődései miatt kialakuló fájdalom. Ebben a korban ugyanis még nem teljesen kifejlett a sarokcsont és könnyebben dörzsölődhet a többi csonton. Ehhez hozzájárulnak a túl lapos és kidolgozatlan talpú papucsok, a flip-flopok, valamint a túl korán kezdett magassarkú hordás is.

Sürgősségre utaló tünetek és kezelési lehetőségek

Tüneteket, amelyekkel mielőbb orvoshoz kell fordulni:

  • Duzzanat okozta fájdalom a saroknál.
  • Zsibbadásérzés, fájdalommal és esetleg lázzal kísérve.
  • Képtelenség a normális járásra.
  • Ha nem tudja visszafeszíteni a lábfejét.
  • Ha nem tud lábujjhegyre emelkedni.

Tüneteket, amelyek kapcsán kevésbé sürgős a kivizsgálás:

  • A sarokfájdalom tovább tart egy hétnél.
  • Nem csak akkor jelentkezik a fájdalom, ha áll vagy jár.

"Sarokfájdalom esetén mindenképp ajánlatos a pihentetés, a futás és a kemény talajon járás kerülése és a gyógytorna. Helyezhetünk jeges borogatást az érintett területre, de ne közvetlenül a sarokra, 15 percig. Válasszunk megfelelő cipőt sportoláshoz és hétköznapra is, a túl magas és a túl lapos talp is kerülendő, hasznosak lehetnek az ún. sarokemelők és - párnák. Ha sportolunk, a megfelelő bemelegítéssel jelentősen csökkenthetjük a sarkat érő terhelés erősségét. Amennyiben a pihentetés, és a tehermentesítés nem hoz eredményt, szóba jöhet a lágyrészekhez kifejlesztett biokompatibilis hialuron injekció. A hialuronsav a lágyrészek (izmok, ínak, szalagok) alapvető alkotója. Így a sérült testrész gyors regenerációját teszi lehetővé, ami biztosítja az izmok és szalagok hegmentes gyógyulását. Ez fontos, mert a hegesedéssel történő gyógyulás miatt gyengébb teherbírású és teljesítőképességű marad az izom, a szalag. Csak hegmentes gyógyulással tud teljesen visszaállni az egészségi állapot és a terhelhetőség. A hialuronsav emellett gyulladáscsökkentő, aminek köszönhetően már az első injekció után is mérséklődnek a fájdalmak" - hangsúlyozza dr. Arnold Dénes Arnold, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr.


Természetes alapon működő megoldás lehet még az orvosi kollagén injekciókúra, a szegmentális akupunktúra és a lökéshullám terápia, amely magas energiatartalmú hanghullámok segítségével beindítja a szervezet saját öngyógyító mechanizmusait, csökkenti a gyulladást, felgyorsítja a prokollagének szintézistét, amely az izmok- és szalagsérülések gyógyulásának feltétele. Ha nincs javulás, meg lehet próbálni 2-3 alkalommal a szteroidos injekciókat, amelyek bár csökkentik a fájdalmat, de a mellékhatások miatt ritkán ismételhetők. A konzervatív terápiák közül a terápiás röntgenbesugárzásnak van időnként jó eredménye, illetve ha szükséges, szóba jöhet a sebészi beavatkozás is.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+1, +7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok napsütésre van kilátás, szinte felhő sem lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag