A várakozási idő igen, a panaszok száma nem csökkent

A kezdeti nehézségek után stagnál a betegjogi képviselőhöz forduló panaszosok száma Somogyban.

A reform kezdeti szakaszában a korábbinál mintegy 20 százalékkal többen kértek segítséget Bacsi Jenő betegjogi képviselőtől, ám napjainkra beállt a panaszosok száma és az ügyek súlyossága sem változott a megyében.

Igaz, a szerkezetátalakítás egyik legfontosabb elvárásának, a várakozási idő drasztikus csökkentésének nem mindenütt tudtak eleget tenni, miközben a korábban legtöbb problémát okozó megalázó hangnem és viselkedés tekintetében, valamint a tájékoztatás javulásában sem történt érdemi előrelépés.

Olyan beteggel sem találkozott még Bacsi Jenő, aki egyetértett volna a 300 forintos vizitdíj bevezetésével. A legtöbb megkeresés - megyei szinten havi 4-5 eset - is a mentességet élvezők köréből érkezett. A betegjogi képviselő szerint ennek oka, hogy a paciensek és az orvosok sem képesek lépést tartani a szinte naponta változó rendelkezésekkel. Az orvosok elsősorban a szerintük indokolatlanul megszaporodott adminisztratív munka rovására írják az információhiányt, melynek egyenes következménye, hogy nincs aki napra kész tájékoztatást adjon a betegeknek. A napokban, jogtalanul 600 forint vizitdíj megfizetésére kötelezett egyik cukorbeteg is azért fordult a betegjogi képviselőhöz, mert háziorvosa csak az ellentételezés nyomán volt hajlandó felírni a diabétesz szövődményeire kért gyógyszereit.

Az információhiány és olykor a nemtörődömség mellett, továbbra is az olcsóbb, generikus gyógyszerek kiválasztása okozza a legtöbb gondot, s veszi el a legtöbb időt a háziorvosi rendelőkben. Számos beteg ugyanakkor a borsosabb ár ellenére is ragaszkodik a régi, megszokott és bevált gyógyszeréhez.

Bacsi Jenő mindezen tapasztalatok birtokában állítja: a változtatások semmilyen formában nem javították a betegellátást. Szerinte mindössze a Kaposi Mór Oktató Kórházban április 1-je óta működő, egész napos beutalási rend csökkentette érdemben a szakrendelőkben korábban tapasztalt tumultust, bár a vizitdíj befizetése egyelőre itt is meghosszabbítja a várakozási időt.

Dr. Vágvölgyi Erna , a kórház főigazgató helyettese, orvosigazgató az érintett szakrendelőkben végzett napi szemléje nyomán mindössze 1-2 várakozó beteggel találkozott, s a szakorvosakat is munka közben, a helyükön találta. Elmondta: a kezdeti - főként a személyzet részéről megnyilvánuló idegenkedés után - a korábban legforgalmasabb szakrendelőkben - szemészet, belgyógyászat, ortopédia, reumatológia, sebészet - mára mindenki elfogadta az este 19 óráig meghosszabbított rendelési időt. Különösen a munkabeosztásuk miatt csak a nap második felében ráérő betegeknek jelent ez kényelmesebb megoldást, ugyanakkor a vidékről érkező betegeknek sem kell a délelőtti órákban olyan sokat várniuk.

A szakrendelések egyharmadában gyakorlattá vált egész napos betegfogadás azonban csak az év végére válhat optimálissá. Addigra ugyanis - pályázat révén - kiépül a kórház és a beutaló háziorvosok közötti közvetlen kommunikációt, előjegyzést biztosító online számítógépes rendszer, ami tovább csökkentheti a betegek várakozási idejét.

2007-05-31 14:19

Forrás: Weborvos Várnai Ágnes

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra