A menopauza tüneteinek enyhítése hormonmentesen (x)

A menopauza tüneteivel egyáltalán nem könnyű együtt élni. Ám sokan azért ódzkodnak szakszerű segítséget kérni, mert azt gondolják, hogy a panaszaikat csak mesterséges hormonpótlással lehetne enyhíteni - ami viszont gyakran jár együtt nem várt mellékhatásokkal, illetve következményekkel. Minden nőnek fontos lenne tudnia, hogy ma már természetes, hormonmentes alternatívák közül is választhatunk.

A változókor vagy klimax kezdete minden nőnél más és más, sőt földrajzilag és rasszonként is eltérő lehet. Magyarországon a statisztikák szerint átlagosan a nők 50 éves korában következik be az utolsó menstruáció, azaz a menopauza. A klimax teljesen természetes biológiai folyamat, amely során először csak csökken, végül teljesen leáll az egyik legfontosabb női hormon, az ösztrogén termelődése. Ezzel párhuzamosan a menstruáció is elmaradozik, majd teljesen meg is szűnik, miközben a legkülönfélébb testi és lelki panaszok üthetik fel a fejüket.

A változókor leggyakoribb tünetei

A legtöbb nő már az utolsó menstruációja előtt 4-5 évvel elkezdi megtapasztalni a menopauza kellemetlen tüneteit, ezek a tünetek pedig átlagosan 4 éven át fennmaradnak az utolsó vérzés után is. Az, hogy kit mennyire viselnek meg a változókorral járó panaszok, egyénenként változik. De az is eltérő lehet, hogy kinél milyen hosszú időt vesz igénybe a megváltozott hormonháztartáshoz való alkalmazkodás. Egyeseknél ez néhány év alatt megtörténik, míg más nők esetében a folyamat akár egy bő évtizeden át is elhúzódhat.

menopauza, klimax, változókor
Fotó: Getty Images

Azt is érdemes tudni, hogy a tünetek ritkán jelentkeznek egyszerre, sokkal gyakoribb, hogy az érintettek időszakosan tapasztalják meg egyik vagy másik panaszt. Lássuk, melyek a leggyakoribb kellemetlenségek:

  • hüvelyszárazság
  • hőhullámok, kipirulás
  • éjszakai verejtékezés
  • alvászavarok
  • fejfájás
  • hangulatingadozások, ingerlékenység, érzékenység
  • a szexuális vágy csökkenése
  • koncentrációs problémák
  • lassuló emésztés és súlygyarapodás
  • bőrszárazság, ritkuló haj

A panaszok tehát nagyon szerteágazóak lehetnek, ám míg ezek közül néhány inkább "csak" kellemetlen, addig olyanok is akadnak, amelyek jócskán meg tudják keseríteni a mindennapokat. Fontos azonban tudni, hogy a panaszokkal egyáltalán nem kötelező együtt élni.

Jó tudni!

A klimaxos panaszok nem csak változókorban jelentkezhetnek. Bizonyos esetekben okozhatják azokat akár műtéti beavatkozások, kemoterápiás- és hormonkezelések is.

Csak a hormonok segíthetnek?

Mivel a változókor tünetei hormonális eredetűek, egészen pontosan a hormonhiány okozza őket, sokáig szinte csak a hormonterápia jelentette a megoldást. Tény, hogy ezzel a módszerrel hatásosan enyhíthetők a tünetek, ám a hormonterápia mellékhatásokkal, továbbá néhány súlyosabb betegség, így az emlőrák, a trombózis, a szívinfarktus és a stroke kockázatának fokozódásával járhat. A szakemberek éppen ezért azt szokták mondani, hogy hormonterápiára csakis a súlyos klimaxos tünetek esetén lehet szükség, és akkor is a lehető legalacsonyabb dózisban, és a szükséges legrövidebb ideig. De nem kell aggódni, a hormonkezelés mellett ma már léteznek más, teljesen biztonságos alternatívák is.

Az egészséges életmód sokat segít

Sokat segíthet, ha már a menopauza bekövetkezte előtt odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra, a tünetek megjelenésével pedig érdemes az egész életmódunkat megreformálni. A rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás, a koffein- és alkoholbevitel visszafogása, illetve a dohányzás elhagyása mind-mind olyan tényezők, amelyek révén enyhíthetők a menopauza tünetei. De akkor sem szabad elkeseredni, ha az életmódbeli változások nem hoznak eredményt - ilyenkor kell segítségül hívni a gyógynövények erejét!

Remifemin - legyen könnyebb a változókor!

A menopauza enyhébb tüneteire ma már léteznek alternatív terápiás eszközök is, melyeknek alapját az évszázadok óta jól ismert, és mára már sok esetben klinikai vizsgálatokkal is igazolt hatású gyógynövények adják. Ilyen természetes kezelési lehetőség a fürtös poloskavész kivonata, amely a vizsgálatok szerint akár felére csökkentheti a páciensek változókori panaszainak intenzitását. A poloskavész az észak-amerikai indiánok tradicionális gyógynövénye volt, amit egykor kígyómarásra, reumás panaszokra és különböző "női bajokra" alkalmaztak.

Remifemin plus
Vény nélkül kapható gyógyszer

A Remifemin és Remifemin Plus tabletta növényi hatóanyagot tartalmazó, hormonmentes készítmények a változókori panaszok kezelésére. Mindkét növényi alapú gyógyszer fő hatóanyaga a fürtös poloskavész kivonata, a Remifemin Plus pedig emellett még orbáncfűkivonatot is tartalmaz. A Remifemin tablettát a változókor kezdeti, enyhe panaszaira érdemes szedni, segítségével mérsékelhetők a hőhullámok, az izzadás és az alvászavarok okozta kellemetlenségek. A Remifemin Plus tabletta pedig nemcsak a közepesen súlyos testi panaszokat csökkenti, hanem az alvást is javítja, továbbá enyhíti az olyan lelki tüneteket, mint a nyugtalanság, ingerlékenység, csökkent koncentráció és szorongás.

A poloskavész-kivonatok hatékonyságát és biztonságosságát számos klinikai vizsgálattal igazolták már, 2020-ban pedig egy olyan, 35 vizsgálat eredményeit összegző áttekintő tanulmány is született, amely még jobban alátámasztotta a Remifemin és Remifemin Plus tabletták hatékonyságát. Ezek alapján igazolódott, hogy a fürtös poloskavész speciális kivonatát tartalmazó Remifemin és Remifemin Plus készítmények jelentősen hatékonyabbak a placebóhoz képest, és egyes gyógyszeres kezelésekkel is egyenértékűnek mutatkoztak. Emellett a betegek jól viselték a kezelést, súlyos mellékhatás nem jelentkezett náluk, az enyhébb mellékhatások gyakorisága pedig a placebóéval volt összevethető. Azt találták, hogy a Remifemin és Remifemin Plus sem a hormonszintekre, sem az ösztrogénhormonra érzékeny szervekre (emlő, méh) nem volt hatással, ezért a kezelőorvos egyetértésével a klimaxos tünetek enyhítésére olyan betegek is biztonsággal használhatják, akiknek a hormonkezelés ellenjavallt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag