Tudatos Törődés - kezdeményezés a szélütések megelőzéséért

A magas vérnyomás veszélyeinek felismeréséért és megelőzéséért kezdeményezett "Éljen 140/90 alatt!" mozgalom eddigi eredményeiről és a tervezett folytatásáról számoltak be a szakértők sajtótájékoztatójukon.

Vérnyomás

Vérnyomás
A kezdeményezés mérhető eredményei közül a legfontosabb, hogy - mint azt dr. Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság elnökhelyettese ismertette -, egy Eger nagyságú város lakosságának, mintegy ötvenezer embernek sikerült elérni és megtartani ezt a célul kitűzött vérnyomásértéket, ennyi ember feje fölül hárult el a súlyos szövődmények közvetlen veszélye.

Idén a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis Hungária Kft. szervezésében, a Magyar Stroke Társasággal együttműködve útjára indul a "Tudatos Törődés" program. Ennek keretében a szervezők a magasvérnyomás-betegség megfelelő kezelésére, és ezen keresztül a stroke (szélütés) megelőzésének gyakorlati megvalósítására figyelnek elsősorban. Csiba László professzor, a Magyar Stroke Társaság elnöke ismertette az ijesztő adatokat: hazánkban évente közel 18 ezren halnak meg stroke-ban, az új megbetegedések száma pedig 50 ezer. A kezeletlen magasvérnyomás-betegség csaknem négyszeresére emeli az agyi katasztrófa vagy stroke kialakulásának veszélyét, másfelől pedig az összes agyvérzés közel 70 százaléka megelőzhető lenne a vérnyomás normalizálásával. A magas vérnyomásban szenvedők háromnegyedénél egyéb társbetegség is jelen van, amelyek közül a leggyakoribb a szív- és érrendszeri megbetegedés, a cukorbetegség vagy a metabolikus szindróma (azaz az elhízás, emelkedett koleszterinszint, magas vérnyomás, emelkedett vércukorszint együttes megjelenése). A legjellemzőbb társbetegségek mellett az esetek 18 százalékában fordulnak elő az agy ereit érintő betegségek.

Szélütés

Szélütés

A Magyar Hypertonia Társaság úgy döntött, hogy ezúttal a stroke megelőzését helyezi Tudatos Törődés programjának középpontjába, és elsősorban az orvosok szakmai képzésére helyezi a hangsúlyt.
A stroke veszélyét nem lehet eléggé komolyan venni: a szélütés után a betegek 13-25 százaléka egy hónapon belül meghal, a túlélők 12 százaléka pedig a betegség után egy évvel is intézeti ápolásra szorul.
Természetesen a megoldás is adott: ha az átlag vérnyomást 2 Hgmm-rel csökkentjük, a stroke okozta halálozás kockázata 10 százalékkal csökken, a megfelelő célvérnyomás-érték elérésével pedig akár a felére is csökkenthető a szövődmények és a halálozás esélye.
A program következő lépéseinek célja, hogy a váróban, a rendelőben és a beteg otthonában egymásra épülő színes, figyelemkeltő betegtájékoztató anyagok segítségével tudatosítsák az orvossal és az asszisztenssel való együttműködés fontosságát, és megvalósuljon a magasvérnyomás-betegségben érintettekkel történő "tudatos törődés".
Természetesen a szakmai munka is zajlik, a tavalyi Tudatos Törődés Orvospályázat után ezúttal a Magyar Hypertonia Társaság a "Tudatos Törődés Asszisztens" pályázatot hirdeti meg.

Kiss Éva

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban kedden délelőtt északkeleten és délnyugaton tartósan megmarad az éjszaka képződött köd és a hozzá kapcsolódó alacsonyszintű rétegfelhőzet, másutt gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag