+14° - +28°
Nincs front

Riadót fújt Eperjes Károly

A Magyar Kardiológusok Társaságának "RizikóRiadó" programja a főváros határait átlépve Debrecenbe látogatott, ahol ezúttal a Csokonai Színház társulata vett részt szűrővizsgálaton, ezzel is felhívva a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek okozta veszélyekre és a megelőzés fontosságára. A felvilágosító kampányhoz Eperjes Károly, Ráckevei Anna és Garay Nagy Tamás is örömmel csatlakozott, akik az egészséges életmód mellett tették le voksukat.

A színház dolgozói és művészei vérnyomás, vércukor- és koleszterinmérésen vettek részt, majd a kardiológus szakorvosok ezután kiértékelték a mért adatokat, és segítségükkel az érdeklődők számára az is kiderülhetett, hogy mit kell tenniük az esetleges kiugró értékek kordában tartására.

Gondolta volna?

Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos.



A mai világ rohanó tempója miatt válik napról-napra lényegesebbé testi-lelki épségünk megőrzése és fejlesztése - mondta Eperjes Károly. Szerinte a színészi életben a mindennapos kihívások, az egész napos készenlét okozta stressz, az ebből származó káros szenvedélyek mindegyike kihat az ember egészségére. Éppen ezért nagyon fontosnak tarja a megelőzést és mozgást is.

Ráckevei Anna színművésznő több éve leszokott a dohányzásról, ezt elsősorban ötéves gyermeke és a családja miatt tette meg. Mint hangsúlyozta, ő is nagyon odafigyel önmagára, fontosnak tartja a megelőzést, és ha már megtörtént a baj, akkor annak kezelését.

A "RizikóRiadó" program Magyarország hét nagyvárosába látogat el, ahol nagy hagyománnyal rendelkező színházak közkedvelt színészei hívják fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének fontosságára. A következő állomás Pécs lesz.

Web: www.rizikoriado.hu

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+14, +19 °C

Hazánkban szombaton délelőtt sok napsütés várható, és gomolyfelhők is lesznek az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag