Mi számít magas vérnyomásnak?

Új protokollt vezettek be amerikai szakmai szervezetek, így már a 130/80-as vérnyomás is magasnak számít. A magas vérnyomással diagnosztizáltak száma 75-ről 103 millióra emelkedett az Egyesült Államokban.

Egyes figyelmeztető testi tüneteket sokan a magas vérnyomásnak tulajdonítanak - tévesen. Részletek itt.

Jelentősen megváltozott a magas vérnyomás definíciójára és kezelésére vonatkozó irányelv a két legjelentősebb amerikai szakmai szervezet, az American Heart Association és az American College of Cardiology szerint. Az ajánlásokban 14 éve ez az első jelentős változás. A módosítás célja, hogy a még nem kirívóan magas vérnyomású, de már veszélyeztetett betegeket is figyelmeztessék az orvosok a veszélyekre, és még azelőtt életmód-változtatásra buzdítsák őket, hogy gyógyszeres kezelésre szorulnának.

Miért érinti ez jelentősebben az idősebbeket?

Az új ajánlás szerint a 65 éven felüliek háromnegyede magasvérnyomás-betegnek fog számítani. Sőt a fiatalabbaknál is jelentősen változnak az arányok:

  • a 20-44 év közti férfiak 30 százaléka, a nők 19 százaléka,
  • a 45-54 év közti férfiak 50 százaléka, a nők 44 százaléka,
  • az 55-64 közt férfiak 70 százaléka, a nők 63 százaléka tekintendő ezután magasvérnyomás-betegnek.

Korábban a 65 éven aluliaknál a 140-es szisztolés (felső) értéktől számították a magas vérnyomást, az ennél idősebbeknél pedig 150-től. A szakértők szerint ezzel a csökkentéssel, vagyis azzal, hogy az idősebbeknek is azokat a célértékeket jelölték ki, mint a fiatalabbaknak, jelentősen csökkenthető a 65 éven felülieknél a szívinfarktus, a stroke , a szívelégtelenség és a szív-érrendszeri okok miatt bekövetkező halálozás kockázata. Legalábbis, ha a betegek komolyan veszik az életmód-változtatására vonatkozó javaslatokat.

magas vérnyomás, hipertónia, magasvérnyomás-betegség kezelése
Az új amerikai ajánlás szerint sokkal többen számítanak magasvérnyomás-betegnek

Alacsonyabb érték, kisebb kockázat

Az amerikai National Institutes of Health elvégzett egy kutatást, amelyben 50 éves és idősebb, magas vérnyomással élő személyeket vizsgáltak, akik legalább egy másik rizikófaktorral is rendelkeztek a szívbetegségek szempontjából. Az eredmények azt mutatták, hogy ha 120-as szisztolés értéket céloztak meg a kezeléssel, akkor közel egyharmadával csökkent a szívinfarktus, a szívelégtelenség, a stroke és az akut koronária szindróma esélye. A kardiovaszkuláris ok miatt bekövetkező halálozási kockázat is negyedével lett kisebb a 140-es szisztolés célértékhez képest. Hasonló eredményeket produkált a 75 évesek és annál idősebbek vizsgálata is.

"A vérnyomás beállítása idősebb embereknél összetett kérdés, hiszen a vérnyomás a korral gyakran emelkedik. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egy aktív, kiegyensúlyozott életmódot folytató hetvenéves egészségesebb és jobb értékeket produkál, mint egy inaktív, túlsúlyos, dohányzó ötvenes. Éppen ezért talán az a legjobb megoldás, ha a célértékek meghatározását mindig az adott személy állapotához igazítjuk. Valójában csak a személyre szabott kezelés és a rendszeres kontroll hozhat valódi, tartós eredményt" - mutatott rá dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája.

A helyes életmód minden életkorban gyógyít

A magas vérnyomás nemcsak a megelőzhető halálozások vezető indoka, de kevésbé közismert, hogy az agyműködésre is kihatással van. A magas értékek - a nem kielégítő véráramlás miatt - növelik az agyi betegségek kialakulásának kockázatát, így a strokét, az Alzheimer-kórét és a kognitív károsodásét is. Ezek a betegségek, állapotok pedig természetszerűleg hozzájárulnak az önállóság elvesztéséhez, végezetül akár az önellátási képtelenséghez. Vagyis a vérnyomásértékek csökkentése idősebb korban is kiemelten fontos a testi és szellemi egészség megőrzéséhez.

"Tisztában kell lenni azzal, hogy 160/100 Hgmm alatti vérnyomásnál szövődmények nélkül és társbetegségek hiányában elsődlegesen életmódkezeléssel kell próbálkozni. Ennél magasabb vérnyomásnál is szükséges az életmódkezelés, de esetleg már a gyógyszeres kezelés mellett. Ez utóbbi általánosságban akkor indokolt, ha az életmódkezeléssel három hónap alatt a célérték elérése nem sikerült, illetve magasabb vérnyomásértékeknél, társbetegségek és szövődmények megléte esetén" - mondta el dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke. "Maga az életmódkezelés a mozgásterápiára és a táplálkozási iránymutatásra épül, és minden esetben személyre szabott. Az életmódorvoslás praxisában remek példákat láthatunk rá, hogy idősebb korban is látványos eredmények érhetőek el a magas vérnyomás normalizálásában" - tette hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra