Gyöngyélet a Holt-tengerben

Ha az ember figyelt az iskolában, maradhatott valami emléke arról, hogy a Holt-tengernek igen magas a sótartalma, és emiatt lebegni lehet a felszínén. De hogy ez az érzés olyan, mint maga a súlytalanság, és nem lehet ellene védekezni, azt csak a tapasztalatból lehet megismerni.

Amikor az ember betotyog a vízbe, és derékig ér a langyos fürdő, akkor már nem is tud a lába a földön maradni. Fütyülve minden gravitációra meg a saját akaratára, a lábak felugranak a felszínre. Vagyis hát akarva-akaratlan az ember feldobja a talpát.

Különös érzés. Először egy kis rémület, de utána valami csodás béke következik. A lebegés könnyedsége, kényelme és derűje. Olyan, amilyen talán csak az anyaölben volt. Szelídség, pihenés, távolodás mindentől, ami kellemetlen, elúszik a nagyvilág összes boszszúsága, csak csend van, az izmok, szorongások oldódása. Nem is érti az ember, mitől idegeskedett máskor. És reméli, talán ezután már nem is fog idegeskedni. (Na, ez tévedés.) De legalább egy ideig ki lehet kapcsolni minden mást.

A Holt-tengert vörös sziklás, kietlen táj övezi. A Negev-sivatagé. Pálmák és olajfák csak ott nőnek, ahová az emberek telepítettek egy kis oázisfélét. Vagy fürdőhelyet a turistáknak. Szerencsés esetben olyan hotelben lakhat az ember, amelynek saját medencéjében is van a Holt-tenger vizéből, és akkor nem muszáj a rekkenő hőségben elbaktatni 50-100-200 métert a vízig. Az égen néha áthúz egy-egy harci helikopter, és a parti homokban, a legnagyobb hőségben is ifjú katonalányok és -fiúk haladnak át teljes harci fegyverzetben, sisakkal a hátizsákon, géppisztollyal a vállon. Őrjárat a látszólagos békében.

A Holt-tenger mintegy 400 méterrel a tengerszint alatt fekszik. Az arra vezető út mentén időnként táblák jelzik, mennyire vagyunk "lenn". Azért nevezik holtnak, mert rendkívül magas, átlagosan 300 gramm per kilogrammos sótartalma miatt semmilyen élőlény nem tud benne megmaradni. Egy tektonikai törésvonalban fekszik, vizét a Jordán-folyóból és a környező hegyek kisebb folyamaiból kapja. Azért olyan nagyon sós, mert belé vezetnek folyók, de onnan egy sem ered kifelé. Így a beérkező, különféle ásványi sókat tartalmazó víz csak párologni tud. A bekerült só koncentrálódik a vízben, amely egyre sósabbá válik. Ha a sekélyebb részeken sikerül talpra szökellni és lehajolni a talajhoz, akkor csinos sógömböcskéket lehet kihalászni. Öklömnyi golyókat, amelyek fehérek, kristályosak, szépek. De nem olyanok, mint a konyhasó: nagy mennyiségben tartalmaznak kloridot, nátriumot, magnéziumot és káliumot.

A holt-tengeri sót és iszapot régóta használják gyógyításra. A tengerparton szívesen heverésznek fekete iszappal bekent férfiak és nők, ami nemcsak vicces látvány, hanem egészséges is. Az iszap a hegyekből a tengerbe lehordott üledékes agyagréteg eróziója révén keletkezik, évezredeken át magába szívja a tengervíz tápláló ásványi anyagainak nagy részét. Eredményesen használják a psoriasis, azaz a pikkelysömör kezelésénél. Segít a sebgyógyulásnál. Az iszap- és sókúra hasznos más bőrbetegségek gyógyításánál is, de jót tesz a reumásoknak, az asztmásoknak, jótékonyan hat a magas vérnyomástól és más szívbetegségtől szenvedőkre is. Nem beszélve a kozmetikai hatásról, ezért aztán arrafelé lépten-nyomon árusítják a fürdősókat és krémeket, amelyek bársonyosabbá teszik a bőrt, és a nyugalom mellé az ifjúság illúzióját is visszahozzák.

A Holt-tengernek - mint szinte mindennek azon a tájon - bibliai múltja van. Itt, egy barlang mélyén bukkant rá 1947-ben egy elkóborolt kecskéjét kereső pásztorfiú azokra a tekercsekre, amelyek azóta felbecsülhetetlen régészeti kincsek. A szövegeket héber, arámi és görög nyelven írták. Egy részük a zsidó biblia bizonyos részeit tartalmazza, de vannak közöttük zsoltárok, kommentárok és más szövegek is. Némelyek máig megfejtetlenek. A tekercseket ma Jeruzsálemben őrzik egy erre a célra épített múzeumban, amelynek kerek formája és íves teteje azt a korsót idézi fel, amelyben évszázadokig rejtőzködtek.

Aki a Holt-tengerhez akar látogatni, annak nem kell feltétlenül turistacsoporthoz csatlakoznia. Sok mindent el lehet intézni az internetről: repülőjegy- és szállodafoglalást, s ha valaki elég merész, hogy ott autózzon, autót is bérelhet. Aki nem olyan vállalkozó szellemű, az megkockáztathatja az autóbuszt is. Vannak viszonylag békésebb időszakok - erről ajánlatos tájékozódni a Külügyminisztériumban vagy a külképviseleteknél. A buszok pontos menetrend szerint közlekednek Jeruzsálemből vagy Tel-Avivból, nem drágák, és a Holt-tenger körül betérnek minden hotelhez, ahová az utasok kérik. A sofőrökkel lehet angolul beszélni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra