A magas vérnyomás esetleg előre jelezheti a szellemi hanyatlást

A magas vérnyomás elővetíti a demenciát olyan betegek esetén, akik kognitív zavarokkal küzdenek (a gondolati felépítés és döntésképesség zavara), azonban memóriazavar esetén ilyen összefüggés nem áll fenn.

Alzheimer-kór

"Bár a középkorban jelentkező magasvérnyomásos betegség a későbbi életben kockázatot jelent a demencia kialakulása szempontjából, azonban a kései vérnyomás-emelkedés esetén nem ilyen egyértelmű az összefüggés" - magyarázzák az Archives of Neurology című szaklap szerzői. Véleményük szerint a kezdődő memóriazavar inkább Alzheimer-kórhoz vezet, míg érrendszeri ok következménye a végrehajtó (kognitív) működési zavar lehet.

A kanadai Nyugat Ontario Egyetem és az iráni Isfahan Orvostudományi Egyetem munkatársai 990 kognitív eltérést mutató idős beteget tanulmányoztak. Öt éves követési időszak bebizonyította, hogy megközelítőleg ugyanolyan arányban alakul ki demencia a magas vérnyomásos, illetve anélküli esetekben (59,5 illetve 64,2 százalék). Azonban a kezdődő kognitív zavarok magas vérnyomással nagyobb arányban (57,7 százalék) vezettek demenciához, mint anélkül (28 százalék).

"Megállapításaink szerint a magas vérnyomás gyógyszeres kontrollja 50 százalékkal csökkenti a demencia súlyosbodását" - foglalták össze a szerzők.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra