Nem árt felkészülni: súlyosabbak a szénanátha tünetei tavasszal, mint nyáron

Egy új kutatás szerint a szénanátha tünetei, vagyis a könnyezés, a tüsszögés és az orrfolyás tavasszal súlyosabbak, mint nyáron, még abban az esetben is, ha a pollenkoncentráció ugyanaz.

A Clinical and Translational Allergy szakfolyóirat legutóbbi számában megjelent kutatásukban holland szakemberek a napi pollenkoncentráció értékeit vetették össze a 2007-es és a 2008-as szénanáthaszezon alatt a betegek által bejelentett napi tünetekkel. A kutatás alanyait más gyakori allergiákra, például nyírpollen-, poratka-, kutya- és macskaallergiára is megvizsgálták.

Az eredmények azt mutatták, hogy a szénanátha tüneteinek súlyossága összefüggésben állt a levegő pollenkoncentrációjával, valamint a betegek által szedett gyógyszerek mennyiségével. Magasabb pollenkoncentrációjú és súlyosabb szénanátha-tünetes napokon nagyobb mennyiségű gyógyszert szedtek, azokon a napokon viszont kevesebb gyógyszert szedtek, amikor alacsonyabb volt a pollenkoncentráció, és enyhébbek a szénanáthás tünetek. A szénanátha tünetei azonban a beszámolók szerint súlyosabbak voltak tavasszal, mint nyáron - ugyanolyan pollenkoncentráció mellett. Az eredmények a gyógyszeralkalmazással és más allergiákkal nem magyarázhatók.

"Lehetséges, hogy a betegek enyhébbnek ítélik meg tüneteiket a szezon későbbi időszakában, mert hozzászoknak a szénanáthához, esetleg a később virágzó fajták virágpora kevésbé allergén, mint a korán virágzó növényfajtáké" - állítja a tanulmány vezető szerzője, Dr. Letty de Weger, a Leideni Orvostudományi Egyetem kutatója. "Más kutatások szerint azonban a fűfélék virágporának szezon eleji magas behatása az allergén-specifikus T-sejtek termelése révén csökkentheti a gyulladást a későbbi érintkezéskor."

Tudjon meg többet az allergiáról!

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra