Minden nyolcadik halálért ez a felelős

Nyolc halálozásból egy a légszennyezéshez és a rossz minőségű vízhez köthető az Európai Unió (EU) környezetvédelmi hivatalának (EFA) friss jelentése szerint.

A levegő- és zajszennyezés, a rossz minőségű víz és a vegyi anyagokkal való érintkezés az összes halálozás 13 százalékában játszott szerepet - idézte a koppenhágai székhelyű hivatal tanulmányát a BBC hírportálja . A kedden közzétett jelentést úgy jellemzik, mint "az egészség és a környezet nagy léptékű értékelése" Európában.

A légszennyezés súlyos következménye A Kaliforniai Egyetem kutatói összefüggést találtak a közlekedés okozta légszennyezés és az agy fejlődésében bekövetkező azon változások magasabb előfordulási kockázata között, amelyek idegrendszeri rendellenességek kialakulásához vezethetnek. A friss vizsgálat során rágcsálókon kísérleteztek, az eredmények pedig megerősítik azokat a korábbi bizonyítékokat, amelyek ugyanennek a kapcsolatnak a létezését igazolták. Kattintson a részletekért!

Százezrek haláláért felelős a légszennyezés

A kutatók úgy találták, hogy az Európai Unióban 630 ezer idő előtti halálozás volt környezeti tényezők számlájára írható 2012-ben, az utolsó évben, melyről adatokkal rendelkeznek.

A légszennyezés évente 400 ezer halálozásban, a hangszennyezés 12 ezer ember idő előtti halálában játszott szerepet. A további halálozások az extrém időjárási jelenségekhez, többek között a hőhullámokhoz köthetők.

"Az emberek többféle kockázatnak vannak kitéve, ezek összeadódhatnak, és egyes esetekben több is károsítja egyszerre az egészséget" - olvasható a jelentésben. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint a légszennyezés évente a világon több millió ember halálát okozza, a stroke -os, tüdőrákos és szív- és érrendszeri eredetű halálok egyharmadának áll a hátterében.

A légszennyezés az EU-n belül is óriási probléma. Fotó: Getty Images
A légszennyezés az EU-n belül is óriási probléma. Fotó: Getty Images

Egy másik WHO-jelentés, mely a zajszennyezésről készült, megjegyezte, hogy a környezeti zajártalom a vérnyomás és a stresszhormonok szintjének emelésével hozzájárul a szívbetegségekhez. Az EFA jelentése azt is feltérképezte, mely közösségeket érint a probléma.

A szegényebeket aránytalanul jobban sújtja a légszennyezés és az extrém időjárási jelenségek, köztük a hő- és hideghullámok. Ez összefügg azzal, ahol élnek, dolgoznak és tanulnak, melyek gyakran hátrányos helyzetű városrészek, forgalmas közutak közelében vannak - írták. Jó hírt is tartalmaz a jelentés: a légszennyezéshez köthető halálozások az 1990-es egymillióhoz képest csökkentek, a vízminőség pedig Európa nagy részén jó.

Az EFA szerint elsőbbséget kellene élvezniük a "zöld és kék területeknek", mert ezek hűtik a városokat a hőhullámok idején, enyhítik az áradásokat, csökkentik a zajszennyezést és támogatják sokféle faj fennmaradását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra