Harminchat tb-támogatott gyógyszer ára csökken márciustól

Harminchat, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökken március 1-jén - közölte az Egészségügyi Minisztérium.

A közlemény szerint 11 termék árcsökkentésének mértéke és a beteg térítési díjának csökkenése meghaladja a 10 százalékot, például hat vérnyomáscsökkentő termék ára átlagosan 11 százalékkal-, és három antibiotikum ára 31 százalékkal csökken. Februárban elejétől összesen 56 készítmény lett olcsóbb átlagosan 8 százalékkal - mutatott rá a közlemény.

Az év elejétől 405 készítmény ára csökkent, az átlagos árcsökkenés mértéke 10,65 százalék volt. Harmincegy készítménynek január 1-jétől kevesebb mint a felére csökkent az ára, további 33 készítmény legalább negyedével kerül kevesebbe. Legnagyobb mértékben az antipszichotikumok, a vérnyomáscsökkentők és a depresszió elleni szerek lettek olcsóbbak januártól - olvasható a közleményben.

A tavalyi évben összesen 959 készítmény ára csökkent egy vagy több alkalommal. 2007-ben a generikus piacon az átlagos árcsökkenés mértéke 23 százalék volt, 85 készítmény kevesebb mint a felébe kerül az egy évvel azelőttinek, további 292 készítmény legalább negyedével került kevesebbe, mint 2006-ban - áll a közleményben.

Az előző évben legnagyobb mértékben az antipszichotikumok, az onkológiai gyógyszerek, a hormonkészítmények, a csontritkulás gyógyszerei, a vérnyomáscsökkentők és az allergia kezelése lett olcsóbb. A legtöbb árcsökkentés a vérnyomáscsökkentők, a gyomorsav-csökkentők és a koleszterinszint-csökkentők között volt - írták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra