Az asztmások kezelésének irányelvei

A www.tudobeteg.hu portál szerint az újonan diagnosztizált asztmásokat elsősorban a tüneteik és a légzésfunkciós eredményük alapján sorolják a különböző súlyossági fokozatokba, és ennek megfelelően alakítják ki a kezelési tervet is. A későbbiekben azonban már nem a kezdeti súlyossági besorolás, hanem az asztmakontroll mértéke határozza meg, hogy az eleinte alkalmazott gyógyszeres terápiát miként kell módosítania a kezelőorvosnak, hivatkoznak szakértők egy új nemzetközi irányelv (a GINA, azaz a Global Initiative for Asthma) adataira. Ennek megfelelően a kezelés célja elsősorban az, hogy sikerüljön ellenőrizni az asztmás tüneteket, ideális esetben érjék el és tartsák fenn a tünetmentességet. Továbblépés, hogy megmaradjon a beteg normális aktivitási szintje, amibe még a sportolás is beletartozik.

Az elérhető legjobb - a lehetőleg az egészségesekéhez hasonló - tüdőfunkció megőrzése a következő feladat, a szakemberek szerint. Akinél már előrehaladott a betegség, meg kell előzni a súlyos állapotrosszabbodásokat. Az összes légzőszervi betegre vonatkozik, hogy kerülni kell az asztma kezelésében használatos gyógyszerek mellékhatásait, és természetesen az asztmás halálozást.

Természetesen a betegek asztmakontrolljában továbbra is kiemelt szerepet kap a megelőzés - hangsúlyozzák az orvosok. Mivel az asztma a légutak gyulladásos megbetegedése, a megelőzés legfontosabb módszere lehet az érzékeny légutakat izgató anyagok (például allergizáló pollenek, porok vagy a cigarettafüst) kerülése, másrészt a gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása. Ha a megelőzés önmagában nem bizonyul elegendőnek, a tüneteket a rohamoldó (általában gyors hatású hörgőtágító szerek) enyhíthetik, vagy szüntethetik meg.

A jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerek segítségével a betegek többségénél jól kontrollálhatók az asztmás tünetek, feltéve, ha sikerül jó együttműködést kialakítani a beteg és családja, illetve az egészségügyi személyzet között.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra