Az állatbőr védi a gyerekeket az allergia és az asztma ellen

Azok a csecsemők, akik életük első három hónapjában állatbőrön alszanak, 79 százalékkal kisebb eséllyel lesznek asztmások hatéves korukra. Szakértők szerint a természetes anyagban lévő mikrobák az immunrendszer erősítésével védenek az asztma és az allergia ellen.

A német kutatók hozzátették: eredményeik az úgynevezett higiéniai hipotézist támasztják alá, mely azzal érvel, hogy a modern társadalom túlzottan előtérbe helyezi a tisztaságot, így megszűnt az emberek kapcsolata azokkal a fontos kórokozókkal, amelyek hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez.

2014-ben már különböző vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az ennivaló felvétele a földről, a kutyatartás és a rokonoknak adott puszi mind kitűnő módszer az allergia és az asztma ellen.

Aludjon a baba állatbőrön!

Jelen felméréshez összesen 2441 egészséges német gyermeket kísértek figyelemmel tízéves korukig. 55 százalékuk életének első negyedévében állatbőrön aludt.

Utóbbiaknál hatéves korukban 79 százalékkal alacsonyabb volt az asztma előfordulási aránya, tízévesen pedig 41 százalékkal.

A kutatást vezető Dr. Christina Tischer, a Helmholtz Centrum munkatársa elmondta, hogy az állatbőr rengeteg mikrobát tartalmazhat, amelyek megvédhetik a kicsiket az allergia kialakulásától .

"Korábban már kiderült, hogy a vidéki környezetben található mikroorganizmusok védenek az asztma ellen . Az állatbőr ugyancsak különféle mikrobák otthonául szolgálhat, ami hasonló okból kifolyólag hasznos.

Eredményeink megerősítették, hogy kiemelten fontos az állatbőr baktériumflórájának további tanulmányozása az összefüggés mélyebb feltárására" - magyarázta a szakértő.

Az eredményeket az Európai Légzőszervi Szövetség Nemzetközi Kongresszusán mutatták be Münchenben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra