A pangó víz bajt okoz

Unalmas előadásokat vagy trágár beszédet hallva, de sokszor gondoljuk, milyen jó lenne, ha a szemünkhöz hasonlóan "be tudnánk hunyni" a fülünket is. Ez egyéb esetekben is célszerű lenne. Ilyen például az, amikor uszodában vagyunk.

Még a tiszta víz is feláztatja a hallójárat bőrét, és az így felázott bőr - védekezőképességében meggyengülve - nem tud ellenállni a kórokozók (baktériumok, gombák) támadásának. Sőt kitűnő táptalajt nyújt azok szaporodásához. Különösen így van ez akkor, ha egy kicsiny fülzsírdugó megakadályozza a fülünkbe jutott víz kicsorgását.

Ezekben az esetekben még egészséges fülről és tiszta vízről volt szó. Az uszodák, strandok vize pedig nem mindig mondható abszolút tisztának, tehát már önmagában is fertőzést okozhat. Hatványozottan veszélyeztetett a fülünk, ha nem egészséges. Ha lyuk van a dobhártyán, akár korábbi betegség maradvány- tüneteként, akár azért, mert a fülkürt-működés javítására műtétileg kis csövecskét ültettek be, nemcsak a hallójárat bőre, hanem a dobhártyán belüli terület, az ún. dobüreg is fertőződhet, és hosszantartó középfülgyulladás, fülfolyás alakulhat ki.

Ez az állapot hirtelen, heveny módon is létrejöhet, ha például vízben labdázunk, víz van a hallójáratunkban, és a labda fülön talál. Az ütés hatása az össze-nyomhatatlan víz közvetítésével áttevődik a hallójáratot lezáró dobhártyára, amely ilyen erőbedobásnak nem tud ellenállni, és átszakad. Ez a sportsérülés típusosan fordult elő vízilabdázóknál, amíg a speciális fülvédő viselését elő nem írták. Még súlyosabb helyzet alakulhat ki, ha operált füllel, különösen, ha az ún. radikális fülműtét utáni állapotban megyünk a vízbe. Ilyenkor a hideg víz közvetlenül hat a belső fülben levő egyensúlyérző szervünkre, erős szédülést okozva megzavarhatja a tájékozódó- képességünket, akár végzetes kimenetelű balesetet is okozhat.

A hallójárat bőrének gyulladása többnyire helyi eszközökkel, fertőtlenítőszeres csíkokkal, fülcseppekkel, ritkábban antibiotikumokkal, esetleg kenőcsös kezeléssel gyógyítható. A középfül gyulladása, gennyedése többnyire antibiotikumos kezelést igényel, és az elhúzódó esetekben, szerencsére ritkán, de műtétre kényszerülünk.

A kellemetlen vagy hosszantartó következmények megelőzése a cél. Aki sejti, tudja, hogy fülproblémája van, a strandolás előtt látogasson meg egy fülész szakorvost, aki megvizsgálja, ha szükséges, kitisztítja és így strandolásképessé teszi. A vízbemenetel előtt kevés babaolajat érdemes a fülbe csöppenteni. Így a hallójárat bőre víztaszítóvá lesz, és megakadályozza a víz pangását. Helyes, ha az érzékeny fülűek ennél többet tesznek, és speciális, méretre, minta után készített védő illesztéket használnak. Az operált fülűek pedig rendszeresen menjenek el szűrésre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra