A szülők teszik rövidlátóvá az első gyereket

Brit tudósok újabb kutatásai szerint a szülők elvárásai az elsőszülöttekkel kapcsolatosan a legnagyobbak. Ez pedig azt is eredményezi, hogy esetükben a legvalószínűbb, hogy rövidlátók lesznek.

A kutatás szerint a szülők leginkább az elsőszülött gyermekektől várják el a tanulást, ennek következtében ezek a gyerekek nagy valószínűséggel rövidlátók lesznek. A születési sorrendnek - ez köztudott - hatása van a személyiség alakulására; a legidősebb gyerek a családban általában konzervatívabb, jobb tanuló és jogtisztelő, míg a fiatalabb testvérek általában vakmerőbbek.

A Cardiff University munkatársainak kutatásából pedig most az is kiderült, a szülők nagyobb elvárásai az elsőszülöttek egészségét is befolyásolják. Az idősebb testvéreknek 10 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy rövidlátók lesznek, és 20 százalékkal valószínűbb, hogy súlyosan rövidlátók lesznek, mint fiatalabb testvéreik - számol be a kutatásról a The Telegraph.

A kutatók szerint a jelenség hátterében az áll, hogy a túl aggódó szülők egyre inkább igyekeznek a négy fal között tartani a gyermeküket, és tanulásra, olvasásra sarkallják őket. A ma felnövekvő generációknál a rövidlátás (myopia) amúgy is gyakoribb, mint a korábbi generációk esetében volt, mivel a gyerekek ma kevesebb időt töltenek a házon kívül, a természetben.

A rövidlátás Lehet, hogy azt vesszük észre, nem látunk élesen vezetés közben, vagy már jóval korábban, még az iskolában feltűnik, hogy bizony a táblához közelebb kell ülnünk. A rövidlátás korrigálható. Ismerjük meg jobban a szem gyakori fénytörési hibáját! "A szülőknek a tanulással kapcsolatos elvárásai az elsőszülöttek esetében a legnagyobbak. Így ezeknek a gyerekeknek a környezete sokkal inkább kedvez a rövidlátás kialakulásának: sokat foglalkoznak olyasmivel, amihez csak közelre kell nézni, és kevés időt töltenek a szabadban" - mondta el a kutatás vezetője, Dr. Jeremy Guggenheim. "A szülőknek a kisebb testvérekkel kapcsolatos csökkenő elvárásai miatt ezek a gyerekek egyre kisebb valószínűséggel lesznek rövidlátók."

A szülők túlzott elvárásai miatt lesz szemüveges az első gyerek

A szülők túlzott elvárásai miatt lesz szemüveges az első gyerek A kutatók 90 ezer 40 és 69 év közötti embert vizsgáltak meg: összevetették a rövidlátásuk mértékét azzal, hogy hányadik gyerekként születtek a családban. Azt találták, hogy az elsőszülöttek esetében jóval valószínűbb, hogy valamilyen szemprobléma kialakul. A korreláció azonban eltűnt, amikor az iskolai előmenetelt is figyelembe vették; tehát abban az esetben ha mindegyik testvér ugyanolyan iskolai teljesítményt ért el, akkor a szemük állapota is hasonló volt. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a szemproblémák a tanulással függenek össze.

Áprilisban napvilágot látott egy másik kutatás, amely szerint Nagy-Britanniában a rövidlátók aránya az elmúlt 50 évben megduplázódott. Ezt a kutatók az életmódbeli változásokhoz kötik: manapság mindenki több időt tölt a négy fal közötti tevékenységekkel, mint korábban.

A szakértők arra figyelmeztetik az iskolákat, hogy biztosítsanak a gyerekek számára minél több szabadban tölthető időt. Kínában például már annyira rossz a helyzet a gyerekek rövidlátása terén, hogy üvegfalú iskolákat is építettek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra