Szokott menet közben enni? Van egy rossz hírünk

Ha gyaloglás közben eszünk, teljesen elvonjuk a figyelmünket magáról az evésről, így hamarabb megéhezünk. Aki tehát rendszeresen reggelizik út közben, könnyebben elhízhat, mert a nap folyamán többet fog enni.

A University of Surrey kutatói azt találták, hogy több vizsgált tevékenység közül a gyaloglás vonja el leginkább a figyelmünket az étkezésről, így ez a tevékenység okozza leginkább azt, hogy túl sokat együnk – összevetve például a tévézés vagy a beszélgetés közbeni étkezésekkel - számolt be egy új kutatási eredményről a The Telegraph.

A vizsgálatban 60 önként vállalkozó nő vett részt; a résztvevőnek meg kellett enniük egy müzliszeletet mialatt végigmentek egy folyosón, megnéznek egy részt egy sorozatból vagy beszélgetnek egy barátjukkal. Ezután mindenkinek ki kellett töltenie a kérdőívet, illetve részt kellett vennie egy kóstolón, ahol különböző rágcsálnivalókat, csokoládét, répát és szőlőt lehetett megkóstolni.

Ha gyaloglás közben eszünk, teljesen elvonjuk a figyelmünket magáról az evésről

Kutatások szerint az átlagéletkort nyolc évvel rövidíti meg az elhízás. Ráadásul az elhízottak számára átlagosan további 19 év betegeskedést is jelent ez az állapot. Olvasson tovább! Miután elhagyták a termet, ahol a kóstoló zajlott, minden résztvevőnél följegyezték, hogy az illető mennyit fogyasztott a kirakott finomságokból.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a résztvevők ettek a legtöbbet a finomságokból, akik előzőleg gyaloglás közben ettek; a legtöbbet a csokoládéból fogyasztották. „Ha menet közben eszünk, később a nap folyamán többet fogyasztunk” – összegzi az eredményeket Professor Jane Ogden, a kutatás vezetője.

„Ez azért lehet, mert a gyaloglás nagyon erősen elvonja a figyelmünket az étkezésről, olyannyira, hogy nem vesszük észre az étkezésnek az éhségünkre gyakorolt hatását sem. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a gyaloglást – legyen szó akár csak arról, hogy végigmegyünk egy folyosón – testmozgásnak értékeljük, így az az érzés alakulhat ki bennünk, hogy többet ehetünk, hiszen már ledolgoztuk, és megérdemeljük az ételt…”

Ugyanakkor a kutatásból az is kiderült, hogy a figyelmünk elvonása minden esetben megnövelheti a fogyasztásunkat. Tehát még az is vezethet elhízáshoz , hogy rendszeresen a képernyő előtt ülve eszünk.

Forrás: www.telegraph.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra