Leállították a cukorbeteg-vizsgálatot

A rendkívül erélyesen kezelt cukorbetegek között a halálozás nagyobb volt, mint a szokásos terápia mellett.

A résztvevők biztonsága végett azonnal leállította vizsgálatát az amerikai National Heart, Lung and Blood Institute, amely a cukorbetegek optimális kezelésének megállapítására szervezett óriástanulmányt. Többen haltak meg abban a csoportban, amelyikben a betegek vércukrát igen erélyes gyógyszerezéssel igyekeztek rendkívül alacsonnyá tenni, mint abból a csoportból, ahol a szokásos kezelést alkalmazták.

Az ACCORD betűszóval elnevezett vizsgálatban mintegy tízezer önként jelentkező cukorbeteget vontak be részletes felvilágosítás után. A résztvevőknek a vércukorértékét - véletlenszerű kiválasztás szerint - vagy a normális alsó értékére igyekeztek leszorítani, vagy a szokásos kezelés útján a jelenleg elfogadott szinten tartani.

Mivel arra voltak kíváncsiak, hogy az "erélyesen kezelt" vagy a jelenleg elfogadott mértékben kezelt cukorbetegek kapnak-e ritkábban szívrohamot, infarktust, a betegek vérzsírcsökkentő gyógyszereket, illetve szükség szerint vérnyomáscsökkentő tablettákat is szedtek.

A koleszterincsökkentő, illetve a magas vérnyomás miatt adott tablettákkal semmi gond nem adódott. Elizabeth Nabel, az amerikai központi szív- és tüdőgyógyászati intézet igazgatója elmondta: a vizsgálat gondos követése arra utalt, hogy a rendkívül erélyesen kezelt cukorbetegek között a halálozás nagyobb volt, mint a szokásos módon kezelt csoportban.

A két csoport közötti különbség az átlagos négy esztendei megfigyelés során vált nyilvánvalóvá. A vizsgálat most abban a formában folytatódik, hogy az a betegcsoport, amelyiknek a vércukorértékét igen alacsonyra csökkentették, a továbbiakban ugyancsak az általánosan elfogadott, mérsékeltebb vércukorcsökkentést biztosító kezelést kapja.

William Friedewald, az ACCORD tanulmány biztonsági csoportjának vezetője hangsúlyozta, hogy az agresszív kezelés fokozott kockázatáért nem valamelyik gyógyszer tehető felelőssé, hanem az egyértelműen túl alacsony értékre leszorított vércukorszint. Ennek a jelenségnek a magyarázata egyelőre nem tisztázott.

A szakemberek véleménye az, hogy az adatok átnézése szerint ebben a vizsgálatban idősebb betegek vettek részt és cukorbetegségük már hosszabb ideje állt fenn, mint azokban a tanulmányokban, melyek eredményei alapján az ACCORD vizsgálatot elindították. A korábbi eredmények alapján vélték azt, hogy a vércukor értékét cukorbajban is az egészséges szint alsó végére célszerű beállítani.

A vezető szakorvosok egyetértenek Nabel véleményével, mely szerint jelenleg csak az a tennivaló, hogy a cukorbetegek beszéljék meg kezelőorvosukkal a gyógyszerelésüket és együtt határozzák el az esetleg tanácsos változtatást. Természetesen ez minden krónikus, folyamatos gyógyszerszedést igénylő betegségre igaz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra