Ilyen étrend-kiegészítővel hosszabbíthatja meg életét

Az idősek életét is meghosszabbíthatja a D-vitamin- és a kalciumtartalmú kiegészítők együttes szedése. A kutatók hangsúlyozták, csak a kettő kombinációja bizonyult hatékonynak, önmagában a D-vitamin nem járt ilyen előnyökkel.

"Kutatásunk ok-okozati összefüggést mutat: a kalcium és a D-vitamin pozitív hatást gyakorol az általános egészségi állapotra" - állítja a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism augusztusi számában megjelenő kutatás vezetője, dr. Lars Rejnmark, a dániai Aarhus Egyetemi Kórház munkatársa. "Kimutattuk, hogy a kalcium és a D-vitamin együttesen csökkentik a csontritkulásos törések és a halálozás kockázatát az idősekben."

A kutatás során több mint 70 ezer, 70 év körüli személy adatait vizsgálták, akik nyolc tanulmány valamelyikében vettek részt, ezek mind a D-vitamint, illetve a D-vitamint és a kalciumot vetették össze placebóval. A résztvevőket véletlenszerűen osztották a különböző csoportokba. Az eredményekből kiderült, hogy három év alatt a D-vitamin önmagában nem csökkentette a halálozás kockázatát, de amikor kalciummal kombinálták, a mortalitás 9 százalékkal csökkent.

Viszlát, <b><a href="/eletmod/csontritkulas/cikkek/erint-e_a_csontritkulas/20020319183352" target="_blank">csontritkulás</a></b>!

Köztudott, hogy a D-vitamin és a kalcium kombinált alkalmazása csökkentheti idős emberekben a csonttörés kockázatát. Rejnmark kutatócsoportja azonban kimutatta, hogy a halálozás kockázatának csökkenése nem a kevesebb csonttörésnek tudható be, hanem a két kiegészítő hatása túlmutat a csontegészségen.

A Heart szakfolyóiratban megjelent amerikai kutatás azonban azt mutatta, hogy a kalciumtartalmú kiegészítők növelik a szívroham kockázatát. A múlt héten pedig a U.S. Preventive Services Task Force (USPSTF) kormányzati prevenciós szervezet jelentette be, hogy a menopauzán átesett nőknek nem ajánlatos alacsony dózisú kalciumot és D-vitamint szedniük a csonttörés megelőzésére, mert a jótékony hatás jelentéktelen.

A halálozás kockázata is csökken

Dr. Michael Holick, a Bostoni Orvostudományi Egyetem professzora szerint más tanulmányok is azt mutatták, hogy a megfelelő D-vitamin-szint körülbelül 7 százalékkal csökkentheti a halálozás kockázatát. A szakértő szerint nem tudjuk pontosan, hogyan hosszabbítja meg az életet, csak azt tudjuk, hogy a két kiegészítő javítja a sejtműködést és a szív-érrendszer egészségét. Holick a felnőtteknek 1500-2000 nemzetközi egységnyi D-vitamint, és 1000-1200 milligramm kalciumot javasol étrendi forrásokból és étrend-kiegészítőkből együttesen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra