Elkerülhetetlen a járványszerűen terjedő cukorbetegség

Rövid távon elkerülhetetlen, hogy szinte járványszerűen terjedjen a cukorbetegség Magyarországon.

Az emberek életmódjának megváltoztatására ugyanis csak hosszú távon van esély - mondta Erős Antónia , az Egy Csepp Figyelem Alapítvány vezetője az MTI-nek vasárnap. Az alapító azzal kapcsolatban nyilatkozott a távirati irodának, hogy a diabétesz-szervezet idén is ingyenes vércukormérést végez a Szigeten.

Erős Antónia szerint a magyarok keveset tudnak a cukorbetegségről és keveset is tesznek azért, hogy megakadályozzák a betegség kialakulását.

Nem volt divat korábban a diabéteszről beszélni Magyarországon, nagyon sok érintett a közvetlen környezete előtt is titkolta, sőt titkolja ma is betegségét. A félelem nem alaptalan: volt, aki amiatt veszítette el állását, mert a munkahelyén bejelentette, hogy cukorbeteg - mondta az alapítványi vezető.

Az emberek, ha hallottak is a betegségről, nem tudják, hogy pontosan mivel jár, nincsenek tisztában a veszélyekkel, a szövődményekkel. Magyarországon a már felismert félmillió beteg mellett legalább további ötszázezren élnek olyanok, akik nincsenek tudatában a veszélynek - tette hozzá.

A magyarok többsége egyelőre nem tudja, hogy az egészséges életmóddal megelőzhető a cukorbetegség legelterjedtebb fajtája. Az emberek mentalitásán azonban csak hosszabb távon lehet változtatni, hiszen a magyarok nem szívesen mondanak le például a finom, de egészségtelen ételekről - hangsúlyozta az alapító.

Az utóbbi évek médiakampányai sokat segítettek ugyan a helyzeten, de a felvilágosításban és a betegek felderítésében még mindig a civil szervezetekre hárul a legnagyobb szerep. A cukorbetegségre ugyanis nincsenek államilag szervezett programok, szűrések, úgy, mint például a rák esetében - mutatott rá Erős Antónia.

A Nemzetközi Diabétesz Társaság adatai szerint napjainkban mintegy kétszázmillió cukorbeteg él a világban, számuk a következő húsz évben elérheti a 333 milliót. A szervezet 9-10 százalékos növekedést prognosztizál a közép-európai államokban. A társaság szerint a térségben a lakosság akár húsz százaléka is diabéteszes lehet 2025-re.

2007-08-12 15:45

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra