Elégtételt vennének a kormányon a háziorvosok

1

Az orvosi kamara elnöke kijelentette: elkerülhetetlen lesz, hogy bírósághoz forduljanak, ahol bebizonyítják a háziorvosokról megkövetelt szolgáltatások és az ellentételezés közötti értékaránytalanságot.Éger István az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: az amortizációs támogatás megvonása olyan feltűnő értékaránytalanságot okozott, és olyan helyzetbe hozta a szerződő felet, amire nem számíthatott, ezáltal kiszolgáltatottá vált.A kollégák most fontolják meg, hogy milyen érdekérvényesítő akciókban vegyenek részt, a munkalassítástól kezdve a helyettesítéssel történő üzemvezetésen keresztül más lehetőségekig - mondott néhány példát a kamarai elnök.Felmerült az a lehetőség is, hogy megtámadják a háziorvosok és az egészségbiztosító közötti szerződéseket - tette hozzá.VizitdíjA vizitdíjról a Magyar Orvosi Kamara elnöke közölte: a 18. életévüket be nem töltött betegek biztosan mentesülnek a díj fizetése alól. Az orvosok részletes tájékoztatást kaptak, de az Egészségügyi Minisztérium honlapján is megtalálhatók a vizitdíjról való tudnivalók.Éger István felhívta a figyelmet arra, hogy vannak mentességre jogosító betegségcsoportok is, "igaz, meglehetősen furcsa, hogy ha valaki a cukorbetegségével megy orvoshoz, akkor nem kell fizetnie, ha viszont a derékfájásával, akkor igen".Nehéz itt eligazodni, de ezt majd a gyakorlat is alakítja majd, attól tartok, hogy sok lesz a hiba és a bejelentés - fűzte hozzá.A rendelő nem boltA hozzátartozók által kiváltott patikaszerekről a szakember úgy fogalmazott: a rendelő nem bolt, ahol lista alapján vásárolhat az ember; elmaradhatatlan, hogy a gyógyszert szedő beteg konzultáljon az orvosával.A vizitdíj bevezetése után már nem íratathatnak föl rokonaik, hozzátartozóik gyógyszereihez receptet a betegek, legalább is a díjat minden egyes személy után külön-külön meg kell fizetni - hangsúlyozta Éger István.Ha valakinek én receptet írok fel, akkor meg kell jelennie az én aznapi forgalmamban az ő nevén és TAJ-számán, vagyis rögzíteni kell az orvos-beteg találkozást, akkor pedig be kell szedni a vizitdíjat, különben megbüntetnek - vázolta a folyamatot az orvosi kamara elnöke.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra