Cukorbeteg? Vegyen lépésszámlálót!

Brit tudósok közel egy éven át végeztek megfigyeléseket 98 olyan személyen, akik diabétesz szempontjából magas kockázati körbe tartoznak.

Cukorbetegség

A kutatásban részt vevőket három különálló csoportra osztották. Az első csoport csupán egy szórólapot kapott, amelyen néhány cukorbetegséggel kapcsolatos információ volt olvasható.

A második csoport már részt vett egy hosszabb, 3 órás tájékoztatón, amelynek keretében ismertették a diabétesz veszélyeit és a rendelkezésre álló megelőzési módszereket. A harmadik csoport ugyan csak meghallgathatta a már említett előadást, viszont ezen felül kaptak még egy lépésszámlálót is, amelyhez a kutatók mellékeltek néhány célkitűzést. A teljesítendő célok között szerepelt a napi minimum 30 perces gyaloglás is.

A vizsgált személyektől egy év elteltével vért vettek, majd összegezve az eredményeket megállapították, hogy a lépésszámlálóval rendelkező csoportban lévő embereknek több, mint 15 százalékkal csökkent a vércukorszintje, amíg a másik két csoportban nem tapasztaltak jelentősebb változást.

Boltunk ajánlata: Beurer Speedbox II - Lépésszámláló

A kísérletet vezető Dr. Thomas Yates úgy gondolja, hogy a lépésszámláló beépítésével a diabétesz megelőző programokba lehetőség van az egészséges élet és a megfelelő vércukorszint megőrzésére, ugyanakkor az is bizonyságot nyert, hogy lehet és kell is tenni azért, hogy megelőzzük a felnőttkori diabétesz kialakulását és ehhez mindenképpen szükség van a rendszeres testmozgásra.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra