A csendes gyilkos

A magas vérnyomás (hipertónia) egyike a legelterjedtebb népbetegségeknek, hiszen a felnőtt lakosság 20-25%-át érinti. Úgy is szokták hívni ezt a betegséget, hogy "csendes gyilkos", mert sokáig nem okoz tüneteket.

Egyes felmérések szerint az érintettek 1/3-a, vagy közel fele nem is tud róla. A panaszok megjelenése sokszor már azt jelenti, hogy egyik, vagy akár több szerv vérkeringése (pl. fejfájás esetén az agyi keringés, szívtáji fájdalom esetén a koszorúér keringés) is károsodott.

Mindkét érték fontos

A magasvérnyomás-betegséget (a hipertóniát) a szisztolés és/vagy a diasztolés vérnyomás váltakozóan jelentkező vagy állandó emelkedése jelzi. A betegség megállapításának feltétele, hogy két vagy több vérnyomás-mérés átlaga elérje vagy meghaladja diasztolés nyomás esetén a 90 Hgmm-t, szisztolés nyomás esetén a 140 Hgmm-t. Hosszútávon a hipertónia növeli a vérzéssel és a trombózissal járó agyi történések, a retina-elváltozás, koszorúér-betegség, a szívelégtelenség, az érszűkület, és a veseelégtelenség előfordulási gyakoriságát. A mért vérnyomásértékek az egészen alacsonyaktól, pl. 100/70 Hgmm-től egészen a magasakig (200/120 Hgmm) előfordulhatnak, a 120/80 Hgmm átlagosnak mondható. Az ön-vérnyomásmérés normálértékének felső határa 135/85 Hgmm, az orvosok már ennél az értéknél is bizonyos életmódbeli változtatásokat javasolnak. Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha nyugalmi állapotban, nem szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között két mérés átlaga nagyobb, mint 140/90 Hgmm. A magas vérnyomást, a hipertóniát, több tényező együttes hatása alakítja ki. Esszenciális hipertóniáról beszélünk, ha a vérnyomás-emelkedés hátterében kiváltó kórfolyamatot nem sikerül kimutatni. Ilyen a magasvérnyomás-betegségek mintegy 80 százaléka.

Az egészségtelen életvitel hajlamosít rá

Bizonyos örökletes tényezőkön kívül a stresszel járó, illetve a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, a magas sótartalmú étrend, az életkor és a fogamzásgátlók használatának hatásait vizsgálták a hipertónia kialakulásában. A helytelen táplálkozás sokféleképpen járulhat hozzá a magas vérnyomáshoz. A dohányfüstben lévő nikotin érszűkítő hatása miatt emeli a vérnyomást. Az alkohol kis mennyiségben, például napi 1-2 dl bor fogyasztásakor még nem emeli, de nagy mennyiségben - a megnövekedett folyadékbevitel miatt - fokozza a vérnyomást. A feketekávé kis mennyiségben (napi 1-2 csészéig) általában nem befolyásolja, előfordulhat azonban, hogy valakinek a szervezete fokozottan reagál a kávéra, ezért nem árt ellenőrizni a vérnyomást kávéivás előtt és után. Egy-két csészénél nagyobb mennyiség azonban már mindenképpen egészségtelen. Másodlagos hipertónia esetén pontosan megállapítható a magas vérnyomásért felelős kórfolyamat. A másodlagos hipertónia legfontosabb típusai: renovaszkuláris, illetve a veseszövet károsodása folytán létrejött, belső elválasztású mirigyek betegségeiben kialakuló (Cushing-kór, feokromocitóma, cukorbetegség, hipofízis- vagy pajzsmirigybetegség), terhességhez kapcsolódó vagy neurológiai kórképekben fellépő hipertónia. A betegek kezelése tehát a kiváltó októl függően különböző lehet, amelyet szakorvosnak kell eldönteni.

Sokáig lappangó tünetek

A legtöbb emberben a magas vérnyomás nem okoz panaszokat, annak ellenére, hogy bizonyos tüneteket, így például a fejfájást, az orrvérzést, a szédülést, a kipirult arcot és a fáradtságot sokan, tévesen, a magasvérnyomás-betegségnek tulajdonítanak. Ezek a tünetek azonban a hipertóniánál csak ugyanolyan gyakorisággal fordulnak elő, mint normális vérnyomás esetén.

A magasvérnyomás-betegség sokszor tünetmentes marad, csak egy más betegség miatti kivizsgálás vagy rutin orvosi ellenőrzés során derül fény rá, hogy a szisztolés vagy a diasztolés (vagy mindkettő) vérnyomás értéke növekszik. Az esetleges tünetek a hipertónia okozta különböző szervkárosodásokra utalnak.

Jellemző a magas vérnyomásra a tarkótáji fejfájás, amely gyógyszer bevétele nélkül, spontán csillapodik. Gyakori panasz a szédülés, fáradékonyság. Az orrvérzés, a véres vizelet, a gyengeség, a homályos látás és a mellkasi fájdalom az érrendszer érintettségére utal. A koponyán belüli nyomás fokozódása miatt szemfenéki elváltozások, vérzések, az ideghártya vagy a látóidegfő ödémája fordulhat elő.

Súlyos tünet a nyaki főverőér szűkülete vagy elzáródása. A másodlagos hipertóniák leggyakoribb oka valamilyen vesebetegség, pl. a policisztás vesebetegség: ilyenkor a vesék megnagyobbodása kimutatható.

A hosszabb időn át fennálló, jelentősen emelkedett vérnyomás károsítja az erek falának belső rétegét, ami a sérült érfalban finom lerakódáshoz, helyi vizenyőhöz és vérrög keletkezéséhez vezethet. A tünetek és szövődmények attól függően változhatnak, hogy mely szerveket érinti a folyamat elsősorban.

Súlyos következmények

A kezeletlen magas vérnyomás jelentősen fokozza az agyi történések veszélyét, például a fiatal korban fellépő gutaütés, stroke legfontosabb rizikófaktora. A szívbetegségek (például szívelégtelenség vagy a szívizom elhalása, szívinfarktus) kialakulásának három számottevő, a beteg által is befolyásolható oka közül az egyik a magas vérnyomás, míg a másik kettő a dohányzás és a magas koleszterinszint. A vérnyomásérték rendezése nagymértékben csökkenti a gutaütés és a szívelégtelenség kialakulásának veszélyét, és ez valamivel kisebb mértékben a szívinfarktusra is vonatkozik. Kezelés nélkül a súlyos hipertóniában az egy évnél hosszabb túlélés aránya csupán öt százalék.

A hosszabb időn keresztül fennálló magas vérnyomás az ideghártya, a retina ereinek összehúzódásához vezet, amelynek következménye a verőerek szűkülete, elzáródása. A vérkeringés károsodása okozta elváltozások szemfenék-tükrözéskor láthatók (ödéma, lipidlerakódás, vérzések) Kezelés nélkül évek alatt vaksághoz vezethet.

A vese különösen érzékeny a hipertónia miatt megváltozott véráramlással szemben, és ha csökken a veseereken átfolyó vér mennyisége, a veseműködés gyors romlása várható.

A másodlagos hipertónia egyik formája a renovaszkuláris eredetű magas vérnyomás. A folyamat lényege, hogy a veseartéria szűkülete vagy a kisebb ágak érelmeszesedése gátolja a vese megfelelő véráramlását, ennek hatására a vese renin nevű hormont termel, amely a szervezet szinte valamennyi erén szűkítő hatást fejt ki, tehát a vérnyomás emelkedni fog. A bekövetkező másodlagos aldoszteronszint növekedés fokozza a vesében a nátrium visszaszívódását, ami hozzájárul a hipertónia fennmaradásához. Az ördögi kör több szervet is károsít, pangásos szívelégtelenség, szívinfarktus, agyi történések vagy veseelégtelenség kifejlődéséhez is vezethet.

Egyénre szabott kezelés

A magasvérnyomás-betegség meg nem gyógyítható, de étrendi és életmódbeli változtatásokkal, valamint gyógyszeres kezeléssel kontroll alatt tartható, hogy a lehetséges szövődmények ne következzenek be.

A túlsúlyos hipertóniás betegek számára javasolt a testsúly ideális szintre való csökkentése. Az általános szív és érrendszeri állapot karbantartására a cukorbetegségben szenvedő, kövér és magas koleszterinszinttel élő embereknek diéta javasolt. A só és zsírszegény, rostdús táplálékok fogyasztása ajánlott. A napi nátriumbevitelt 2,3 grammra, a konyhasóbevitelt napi 6 grammra ajánlatos csökkenteni, a megfelelő kalcium-, magnézium- és káliumbevitel fenntartása mellett. A napi alkoholfogyasztás ne haladja meg a napi 7 dl sört, vagy a 2,4 dl bort, vagy a 0,6 dl tömény szeszt. A dohányzást teljesen abba kell hagyni. A rendszeres testmozgás és a stresszoldó technikák elsajátítása is fontos eszköze lehet a magas vérnyomás legyőzésének.

Gyakorlatilag minden hipertóniás beteg vérnyomása beállítható a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek valamelyike segítségével, de a kezelést egyénre szabottan kell végezni.

A gyógyszer kiválasztása során az orvos figyelembe veszi a beteg korát, nemét, a hipertónia súlyossági fokát, a kísérő betegségeket, a lehetséges mellékhatásokat.

A másodlagos hipertónia kezelése a kiváltó ok függvénye. A vesebetegség kezelése csökkenti, normalizálja a vérnyomást, így a gyógyszeres kezelés még hatásosabb. A szűkült veseartéria ballonos katéter bevezetésével és felfúvásával tágítható. A vesét ellátó szűkült artéria sebészi áthidalása is gyakran helyrehozza a magas vérnyomást. Magas vérnyomást okozó daganatok, pl. a feokromocitóma szintén sebészeti úton távolítandók el.

Forrás: dr. Kökény Zoltán

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra