Mostantól komolyabban veszik a betegek jogait

Márciusra épülhet ki teljesen a betegjogi hálózat hazánkban - jelentette be a központ főigazgatója kedden egy fővárosi sajtótájékoztatón.

Novák Krisztina, aki november elsejétől az OBDK főigazgatója, azt mondta: jelenleg 97 jogvédővel - közülük 41 beteg-, 38 ellátott-, 18 pedig gyermekjogi védőként dolgozik - és 7 önkéntessel működik a központ. A fővárosi központon kívül hét regionális iroda működik az országban.

Az új betegjogi szervezet működéséhez az etikai elvek és szakmai protokollok már elkészültek, de ezt még a civil és a szakmai szervezetekkel is egyeztetni szeretnék - mondta Novák Krisztina.

A főigazgató kifejtette: az OBDK alapvető célja a tájékoztatás, annak elősegítése, a betegdokumentációval összefüggésben a jogok érvényesítése és érvényre juttatása, a panaszjog gyakorlásának segítése, a rendszerhibák feltárása és megoldása. Az egyik fő szempont a peren kívüli egyezségre való törekvés - hangsúlyozta Novák Krisztina.

Hatósági jogkörében a központ vezeti a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselők nyilvántartását. Ezzel kapcsolatban a főigazgató megjegyezte, hogy a régebbi képzőintézményekkel is felvették a kapcsolatot, hogy megtudják, kik végezték el a szükséges jogvédelmi képzéseket.

Az OBDK feladata lesz folyamatosan nyomon követni az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét, az ellátásszervezéssel, a beutalási renddel, a betegtájékoztatással kapcsolatos szabályok érvényesülését, és ha visszásságot találnak, jelzik a fenntartónak.

Novák Krisztina azt mondta, ha az egészségügyi ellátás során valakinek jogi panasza lenne, a területileg illetékes jogvédelmi képviselőhöz kell fordulni. E képviselők elérhetőségeit az egészségügyi szolgáltatóknak kötelességük kitenni az intézményben. Ezen felül a központ honlapján is van egy úgynevezett panaszláda, ahová bárki megírhatja az ellátás során felmerült problémáit.

A főigazgató azt mondta, a jelenleginél emberközpontúbb jogvédelmet szeretnének létrehozni, amelyben maximálisan érvényesülnek a gyerekek, az ellátottak, a betegek jogai.

A betegpanaszokkal a hivatal honlapját lehet felkeresni ( obdk@obdk.hu , amelyen bejelentést lehet tenni, illetve segítséget lehet kérni. Ingyenes telefonszámuk is él, amelyen kapcsolatba lehet lépni a hivatallal: 06-80-620-055.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra