Kötelezettségeink, ha betegek vagyunk

A jogaink mellett, jó ha tudjuk, milyen kötelezettségeink vannak, ha betegként vesszük igénybe az egyes egészségügyi szolgáltatásokat. Fontos látni, hogy csak együttműködésünkkel lehet sikeres az a gyógyító tevékenység, amelyet igénybe veszünk.

Attól, hogy betegek vagyunk, még be kell tartani bizonyos szabályokat gyógykezelésünk során. Általában minden egészségügyi intézménynek van házirendje és mások is segítségre szorulhatnak rajtunk kívül ugyanabban az időben.

Tartsuk tiszteletben mások jogait!

Törvény mondja ki, hogy mindenki köteles tiszteletben tartani mások jogait egészségük fejlesztéséhez, védelméhez, a betegségek megelőzéséhez, a gyógyuláshoz és az orvosi rehabilitációhoz . Tartózkodnunk kell az olyan magatartástól, amely mások egészségét veszélyezteti és segítséget kell nyújtanunk, ha valakinek az egészsége, vagy az élet veszélybe kerül és erről tudomásunk van.

Működjünk együtt!

Lehetőségeinkhez és egészségi állapotunkhoz mérten, együtt kell működnünk a bennünket ellátó egészségügyi dolgozókkal. Szükséges hogy tájékoztassuk őket korábbi betegségeinkről, gyógykezelésünkről, arról ha gyógyszert szedünk és ha valamilyen egészségkárosító kockázati tényező áll fenn nálunk (pl. munkavégzési körülmények, dohányzás, alkohol-, drogfogyasztás ), ahhoz hogy a bennünket ellátók megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a szükséges beavatkozások, kezelések megkezdéséhez. Ugyanígy kell tennünk, ha tudomásunk van arról, hogy fennálló betegségünk esetleg fertőző, vagy olyan megbetegedésben szenvedünk, mely az adott beavatkozás elvégzését kizárja.

Természetesen saját gyógyulásunk érdekében be kell tartani az egészségügyi dolgozóktól kapott utasításokat is.

A betegek kötelezettségeiről az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 26-27. § szakaszaiban olvashatunk részletesen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra