Tévhitek a hátfájásról - nem csak az idősek betegsége

Azt gondoljuk, hogy a hát- és derékfájás csak az idősebb korosztályt érinti, de az igazság az, hogy az okostelefonok és a tabletek korában egyre gyakrabban előfordul a fiatalabbak körében is.

Márpedig az ülő életmód és az ebből eredő fájdalom veszélyes is lehet, hiszen számos betegség előszobája, amelyek között nem csak mozgásszervi megbetegedések vannak.

Görnyedő generáció

Az okoseszközök nyomkodása és a számítógép, illetve a laptop használata közben felvett görnyedt testtartás a kialakuló gerincfájdalom oka a fiatalok körében, de az sem segít, hogy az iskolában is rossz tartásban ülnek a padban. Az iskolai orvosi vizsgálatokon felderítik a gerincet érintő problémákat, és gyógytornára küldik a diákokat. Ennél a korosztálynál különösen a gerinc nyaki szakaszát érintik a problémák, ezt elsősorban az okoseszközök túlzott használata okozza.

Nem biztos, hogy a gerinc fáj

A rossz testtartásból, illetve a túl sok ülésből adódó fájdalom leggyakrabban a nyakat és a hátat érinti, de a gerinc torzulásából adódó fájdalmak megjelenhetnek máshol is. Például a rendszeres és visszatérő ujjzsibbadást okozhatja a nyaki csigolyák elmozdulása is. Ugyanis ha ezek az izmok megmerevednek, nyomhatják azokat az ideg- és érpályákat, amelyek a kar, a kéz és az ujjak megfelelő működéséért felelősek.

A rossz testtartásból adódó fájdalom általában a nyakat, hátat érinti
A rossz testtartásból adódó fájdalom általában a nyakat, hátat érinti. Fotó: iStock

A helyes testtartásért

Nem mindig tudunk az ellen tenni, hogy ne üljünk annyit, de néhány apró trükkel és egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük a fájdalmakat. Egyrészt mindig figyeljünk a helyes testtartásra: fontos, hogy egyenes legyen a hátunk, a vállunkat lazítsuk el, az alkarunk és a csuklónk pedig legyen egy vonalban. Ha irodában dolgozunk, állítsuk be megfelelően a székünket és a számítógépünket vagy laptopunkat is. Legyen a monitorunk szemmagasságban, a szék magasságát pedig úgy állítsuk be, hogy az alkarunk kicsit az asztal magassága felett legyen, mikor gépelünk.

Kis irodai/iskolai torna

A megelőzésben, de a probléma kezelésében is segít a rendszeresen végzett testmozgás. Ez azt jelenti, hogy az irodában vagy az iskolában is óránként legalább egyszer mozgassuk át a tagjainkat, álljunk fel a helyünkről. (A gép előtt dolgozóknak a munkáltató köteles óránként tízperces szünetet biztosítani, amikor nem ülnek a gép előtt, a diákok minden órában kapnak tíz vagy tizenöt perc szünetet.) Ilyenkor jó szolgálatot tesz a nyújtózkodás, hogy a gerincet nyújtsuk, illetve ellazítsuk a nyak és a váll körüli izmokat. Ajánlottak még a karkörzések, amelyek ellazítják a nyak izmait. Ezek a mozdulatok nemcsak a testünknek tesznek majd jót, hanem a lelkünket és a szellemünket is felfrissítik.

Szabadidős sportok és/vagy testnevelésóra

Az úszás ezért tökéletes mozgásforma - részletekért olvassa el cikkünket !

A megelőzésben és a kezelésben is nagyon fontos szerepet tölt be a rendszeresen végzett testmozgás. A diákoknak ebből a szempontból könnyebb dolguk van, hiszen heti ötször van testnevelésórájuk, de napi húsz perc mozgást mindenkinek érdemes beiktatni az életébe. Ez azért fontos, mert a sport erősíti az izmokat és fejleszti az állóképességet. A gerinc fájdalmai ellen különösen hatékony az úszás, ezen belül is a hátúszás a legelőnyösebb, hiszen a kartempó ellazítja a vállunkat. Jó választás még a jóga és a pilates , ezeknek a sportoknak a gyakorlatai különösen jó hatást gyakorolnak a gerincre. (Létezik kifejezetten gerincjóga is.) De ne legyünk telhetetlenek, ha nem tudunk úszni vagy jógázni, bármilyen sport megteszi a futástól elkezdve a biciklizésen át egészen a falmászásig, hiszen az első számú cél az átmozgatás és az izmok erősítése.

Irány a wellness!

A gerincet érintő fájdalom leghatékonyabb kezelése módjai közé tartozik a gyógytorna és a gyógymasszázs, itt nagyon fontos, hogy rendszeresen látogassuk ezeket a kezeléseket. Jó szolgálatot tesznek még a különböző egyéb kezelések, kezdve a gyógyvízben való ücsörgéstől a hidroterápián át egészen a súlyfürdőig. Ezek igénybevételéhez érdemes ellátogatni egy gyógyfürdőbe, ahol a hatékony és pihentető kezelések egész sorát kipróbálhatjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra