Sokba kerülnek a gyógyászati segédeszközök

.

Tóth Zoltán, az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetségének főtitkára a gyógyászati segédeszközök ártámogatásának azonnali felülvizsgálatát kezdeményezi.

Közölte, a kimutatások szerint lényegesen - bizonyos kötszereknél 30 százalékkal - visszaesett a segédeszközt kiváltók száma. 2007-ben 50 milliárd forintra van szükség ahhoz, hogy a korábbi ellátottsági szint fenntartható legyen. A főtitkár elmondta, a legtöbb ellátatlan beteg azok közül került ki, akik rendszeresen kötszerre, illetve inkontinen-ciabetétre szorulnak. Emlékeztetett arra, hogy ezeknek a termékeknek a 85 százalékos ártámogatási kulcsát 70, illetve 50 százalékra csökkentették fél éve, így a betegek egy részének a korábbi ötezer forint helyett már 16 500-ba kerül havonta például a speciális, gyógyító hatású kötszer, sokan ezt nem tudják kifizetni. Tóth Zoltán szerint rosszul döntött a kormány, amikor a segédeszközök jelentős részénél drasztikusan csökkentette a tb-támogatás mértékét. Mindazokat felelősnek tartja a kialakult helyzetért, akik a betegeket és a szakmát képviselő szervezetek megkérdezése nélkül az intézkedést előkészítették. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyászati segédeszközök tb-támogatására tavaly több mint 48 milliárd forintot költött az állam, míg az idén csupán 35 milliárdot szánnak erre a célra. A gyártók és forgalmazók szövetsége már többször fordult levélben az Egészségügyi Minisztériumhoz, jelezve, hogy bizonyos betegségcsoportokban drámai helyzet alakult ki.

2007-06-01 09:11

Forrás: Magyar Nemzet

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra