Hogyan ápoljuk az influenzás beteget a családban?

HáziPatika

Bár az influenzaszezon jellemzően a hidegebb januári, februári hetekre tehető, a vírus gyakorlatilag egész télen vígan támad. Sokat lehet tenni a megelőzésért, de nem szabad kétségbeesni akkor sem, ha ledöntött minket vagy valamelyik családtagunkat a kór. A beteg természetesen otthoni ápolásra szorul, ez alatt az idő alatt azonban oda kell figyelni arra, hogy senki ne fertőződjön meg azok közül, akik ellátják, vagy egy háztartásban tartózkodnak vele.

Az influenza kezelése kapcsán gyakorlatilag csak a tünetek csillapításáról beszélhetünk. A legtöbb orvos elsősorban ágynyugalmat rendel el, amit kiegészíthetünk közérzetjavító, lázcsillapító szerekkel. A hatóanyagok közül leggyakrabban a paracetamolt javasolják, amelyik a para-acetil-amino-fenol vegyület elnevezésének rövidítése, és nemcsak fájdalom-, hanem lázcsillapító hatása is van. A szalicilátokat is bevethetjük, amelyek a láz- és fájdalomcsillapítás mellett a gyulladásgátlásban is rendkívül hatékonyak. Ugyanez mondható el az ibuprofenről, amelyet a gyerekek is kaphatnak már egészen kicsi kortól. De szóba jöhetnek úgynevezett naproxen hatóanyagú szerek is. A tüneteket mérsékelhetik az orrspray-k és orrcseppek, vagy az inhalálás. Ajánlott még a bőséges folyadékfogyasztás, a vitamindús táplálkozás, torokfertőtlenítés is.

A leggyakoribb téli betegségek

A téli hónapokban a háziorvosokhoz fordulók száma is megnő. Az ebben az időszakban már hagyományosnak mondható megfázás mellett sok más betegség is ilyenkor ér tetőpontjára. Melyek ezek, és hogyan védekezhetünk ellenük? Részletek itt.

Az azonban, hogy otthon maradjunk, nemcsak azért fontos, hogy teljesen kipihenjük a kórt, hanem azért is, hogy ne fertőzzünk meg másokat, azaz ne terjesszük tovább sem a munkahelyen, sem az iskolában, sem más egyéb közösségben a betegséget. Mivel a várandós nők, csecsemők, idős emberek, illetve krónikus betegséggel küzdők a szövődmények szempontjából a magas kockázati csoportba tartoznak, arra különösen figyelni kell, hogy az ő társaságukat elkerüljük. De hogyan lehetünk biztonságban, ha valamelyik családtagunk a mi ápolásunkra szorul?

Vitamint vitaminnal

Az immunrendszerünket támogatni sosem késő. Ha lehet, ebben az időszakban étkezzünk még egészségesebben, válasszunk vitamindús élelmiszereket, együnk sok gyümölcsöt és zöldséget. A téli táplálkozás egyik titkos fegyvere a savanyú káposzta, ne sajnáljuk magunktól! Ha pedig biztosra akarunk menni, akár étrend-kiegészítő formájában is elláthatjuk a szervezetünket vitaminokkal. Emellett ne feledkezzünk el arról sem, hogy fogyasszunk bőségesen folyadékot.

Pihenjünk eleget

Nemcsak a betegeknél válik be, hanem az egészségeseknél is, hiszen egy fáradt szervezet jóval kiszolgáltatottabb a fertőzésekkel szemben. Az elegendő alvás, illetve a stresszmentes környezet, esetleg egy kis relaxálás, és testmozgás hozzájárul ahhoz, hogy eredményesen vegyük fel a küzdelmet a kórokozókkal.

Hogyan lehetünk biztonságban, ha influenzás családtagunk a mi ápolásunkra szorul?
Hogyan lehetünk biztonságban, ha influenzás családtagunk a mi ápolásunkra szorul? Fotó: iStock

Mossunk kezet

Az anyák megmentőjének nevezett 19. századi magyar orvosnak, Semmelweis Ignácnak a tanácsa ma is aktuális. Az influenza ugyanis cseppfertőzéssel terjed. Ám ez nemcsak arra vonatkozik, hogy köhögéssel a levegőbe jutnak a vírusok, amelyeket utána más belélegez, hanem arra is, hogy a tárgyak és a kezünk felületén könnyedén megtapadnak. Ezért fontos a rendszeres, lehetőleg antibakteriális vagy antivirális szappannal és meleg vízzel történő, legalább 20 másodpercig tartó fertőtlenítő kézmosás. A betegnek adjunk külön kéztörlőt, ne használjunk közöset. Ha pedig egy zsúfolt üzletből, közintézményből, vagy tömegközlekedési eszközről hazaérkezünk, az első dolgunk az legyen, hogy megmossuk a kezünket. A vírust ugyanis nemcsak az otthon tartózkodó betegtől kaphatjuk el, hanem magunkkal is hozhatjuk.

Fertőtlenítsünk

Ha van rá mód, takarítsuk gyakrabban a közösen használt bútorok, valamint használati tárgyak, például kapcsolók, távirányítók, kilincsek felületét. A fürdőszobai fertőtlenítésről se feledkezzünk meg, figyeljünk oda a csapok, a kádak, zuhanyzók, illetve az illemhelyek tisztaságára.

Szellőztessünk

A használt levegő nemcsak a közérzetnek tesz rosszat, hanem a vírusok terjedésének is kedvez. Ezért szellőztessük ki gyakran a lakás valamennyi helyiségét még akkor is, ha egy porcikánk sem kívánja, hogy beengedjük a kinti hideget.

Használjunk papír zsebkendőt

Mindenekelőtt válasszunk papír zsebkendőket, a textilből készülteknél ugyanis sokkal nagyobb az esély a további fertőződésekre. A használt zsebkendőket pedig tároljuk zárt szemetesben, mert a kórokozók még akár órákig is életképesek lehetnek bennük!


Kerüljük a testi kontaktust

Bár természetes gesztus, hogy a beteg családtagunkat is megöleljük és megpusziljuk, mondjunk le erről egy időre, hogy minél kevesebb esélye legyen a betegség terjedésének. Szakemberek szerint ugyanis a szemünk vagy a szánk nyálkahártyáján keresztül, azaz testi érintkezés során jut a legtöbb kórokozó a szervezetünkbe. Fontos az is, hogy még véletlenül se együnk egymás tányérjából, vagy igyunk egymás poharából, hiszen a nyálban is hemzsegnek az influenzavírusok.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 17. - február 23.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
38 900
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +13 °C
Minimum:
-8, -1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag