Egyre több az influenzás

Továbbra is emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma az országban: az elmúlt héten mintegy ötödével többen fordultak orvoshoz, mint egy héttel korábban.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb jelentése szerint december 9. és 15. között összesen 9280 beteg ment el orvosához influenzaszerű tünetekkel. Az érintettek többsége, 38,7 százaléka a 15-34 éves korosztályba tartozik. A 14 éven aluli gyermekek aránya 27,3, a 35-59 éves generáció tagjaié 25,6 százalék, míg a 60 év felettieké 8,4 százalék volt az összesen páciens között.

Hetek óta töretlenül emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma
Hetek óta töretlenül emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma. Fotó: iStock

Ami a területi megoszlást illeti, lakosságarányosan a legtöbb megbetegedést a főváros mellett Pest és Vas megyében regisztrálták, de Bács-Kiskun, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is meghaladta a betegek száma az országos átlagot. A legkevesebben Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében küzdöttek influenzaszerű panaszokkal, igaz, Csongrádban - akárcsak Tolnában - több mint a duplájára emelkedett az esetszám egyetlen hét leforgása alatt.

A megbetegedések száma tehát emelkedett az elmúlt héten, a laboratóriumi vizsgálatok ugyanakkor egyetlen esetben sem találtak tényleges influenzafertőzést. Sem az NNK-hoz elküldött vizsgálati anyagokból, sem a fekvőbeteg-ellátó intézményekben kezelt betegeknél lefolytatott laboratóriumi vizsgálatok során nem mutattak ki pozitív eredményt influenzára. Egy Fejér megyei óvodában több gyermek is megbetegedett egy magas lázzal, köhögéssel jelentkező járvány során. Három gyermektől mintát is vettek, de a virológiai vizsgálat mindhárom esetben negatívnak eredményt hozott - tehát nem influenzavírusok álltak a tünetek hátterében.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra