Erősítsük immunrendszerünket vassal

Kiss Gréta

Ha nem akarunk lépten-nyomon ágynak esni valamilyen betegség miatt, célszerű különféle módszerek segítségével támogatni védőpajzsunkat, az immunrendszerünket. Kevesen tudják, de a szervezet megfelelő vasszintje is hozzájárul ahhoz, hogy erősek, ellenállóak legyünk, így súlyos hanyagság elfelejtkezni ennek a nyomelemnek a fontosságáról.

Azimmunrendszerszervekből, szövetekből, sejtekből, illetve fehérjékből épül fel. Ezek együttesen felelnek azon testi folyamatok működtetéséért, amelyek segítségével védekezhetünk a különféle fertőzéseket vagy betegségeket okozó patogének - vírusok, baktériumok, idegen testek - támadásai ellen. Ha az immunrendszerünk találkozik egy kórokozóval, immunválasszal reagál: antitesteket bocsát ki, amelyek hozzákapcsolódnak a kórokozók antigénjeihez és elpusztítják azokat.

Immunrendszerünk bizonyos szempontból olyan, mint egy vízágy - dr. Kádár János belgyógyász-immunológussal beszélgettünk. Részletek itt.

Érdemes egyébként úgy gondolni az immunrendszerünkre, mint egy zenekarra, amely csak akkor képes jó teljesítményre, ha az összes hangszer megfelelően működik, és a zenekari tagok a legjobb tudásuk szerint játszanak azokon. A kulcsszó tehát az egység, a harmónia: hiszen hiába teljesít a zongorista százszázalékosan, ezzel nem ellensúlyozza például a hegedűsök hibáit. Az immunrendszerrel ugyanez a helyzet: kizárólag abban az esetben láthatja el maradéktalanul a feladatát - vagyis azt, hogy megvédje egészségünket -, ha minden egyes eleme tökéletesen funkcionál. Ennek elősegítésére, a komplex támogatás biztosítására számtalan módszer létezik.

Immunrendszerünk hatékony működéséhez többféle vitaminra, ásványi anyagra és nyomelemre is szükség van

Immunrendszerünk működéséhez többféle vitaminra, ásványi anyagra és nyomelemre is szükség van.

Fotó: Getty Images

Ha odafigyelünk arra, hogy egészségesen, kiegyensúlyozottan étkezzünk, rendszeresen sportoljunk, megfelelő testsúlyt tartsunk fent, eleget aludjunk, minimalizáljuk a stresszt, és minél több káros szenvedélytől megszabaduljunk (például dohányzás, alkoholfogyasztás), már sokat tettünk védőpajzsunkért. Mindemellett kielégítőnek kell lennie szervezetünk vitamin- és ásványianyag-ellátottságának, és nem szabad elfelejtkezni a nyomelemek, különösképpen a vas megfelelő szintjének fenntartásáról sem. De miért olyan lényeges a vas az immunrendszerünk optimális működése szempontjából?

A létfontosságú vas

Egy átlagos felnőtt szervezete 2,5-5 gramm vasat tartalmaz, ennek legnagyobb része a vér oxigénszállító molekulájához, a hemoglobinhoz van kötve, másik része a különböző szállítófehérjékhez kapcsolódik. Amellett, hogy a vas a sejtek anyagcseréjében közreműködő több enzimnek is alkotórésze, és hogy nélküle a sejtek nem jutnak oxigénhez, illetve nincs vérképzés, szükség van rá az agy, a váz- és szívizmok, valamint az immunrendszer normális működéséhez is.

Ha nem megfelelő a szintje a szervezetünkben, akkor vashiány lép fel, amelynek tünetei közé tartozik a fáradékonyság, fejfájás, szédülés, hajhullás, sápadtság, fokozott szívdobogásérzés és a terhelhetőség csökkenése. A vashiánynak számos következménye lehet, ezek közül az egyik leglényegesebb, hogy zavart okozhat az immunrendszer működésében, az érintettek szervezete legyengülhet, emiatt könnyebben megbetegedhetnek, hajlamosabbak lehetnek a fertőzésekre (különösen az őszi-téli időszakban, amikor a szokásosnál is több esély van összeszedni valamilyen nyavalyát). Nem beszélve arról, hogy az így kialakult betegségek ugyancsak gyengíthetik a szervezetünket, vagyis egyfajta ördögi körbe kerülhetünk, amelyből nem könnyű kitörni.

A vas esszenciális anyag, vagyis nélkülözhetetlen a szervezetünk számára. Mivel azonban a testünk nem képes előállítani, kívülről, elsősorban a táplálékkal kell magunkhoz venni. Legjobban állati eredetű élelmiszerekből szívódik fel, kiváló forrásai a húsok, a máj és az egyéb belsőségek. Sok esetben azonban a kiegyensúlyozott az étrend nem elegendő, ilyenkor érdemes vaspótló készítményt szedni, hogy megelőzzük a vashiányt.

Bizonyos természetes állapotoknál (terhesség, komoly fizikai megterhelés, serdülőkor,menstruációstb.) megnő a szervezet vasszükséglete, ezért fontos a pótlás, egyes betegségek (felszívódási zavarok, daganatos betegségek) fennállása esetén pedig a problémás felszívódás miatt érdemes figyelni erre. Vegán vagy vegetáriánus étrendet követőknek szintén rendszeresen ellenőriztetniük kell a vasszintjüket, és szükség esetén feltölteni a raktárakat, mert bár egyes növények is sok vasat tartalmaznak, ezek hasznosulása nem olyan jó, mint az állati eredetű, fehérjéhez kötött vasféleségé. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy ha lebetegszünk, a vas felszívódása korlátozottá válhat, és mivel ilyenkor gyakran étvágytalansággal küzdünk, a táplálékvas-bevitel egyébként is csökken. Fertőzés alatt tehát nem érdemes vaspótlót szedni, utána viszont indokolt lehet a nyomelem pótlása.

Vaspótlásnál erre figyeljünk

A hatásos vaspótláshoz megfelelő minőségű és mennyiségű elemi vasbevitel szükséges, megfelelő ideig. Ezzel kapcsolatban érdemes szakember tanácsát kérni, aki segít az állapotunkhoz igazodó optimális készítmény kiválasztásában és a dozírozás beállításában is. Mindenképpen érdemes azonban megjegyezni, hogy ha már vashiányról van szó, akkor a legfontosabb, hogy fényt derítsenek az okára, és megkezdjék annak kezelését, e nélkül a vasraktárak feltöltése nem lehetséges. Enyhe vashiány esetén sokszor elég a táplálkozás módosítása és vastartalmú étrend-kiegészítő szedése, ha azonban a probléma súlyos, a beteg vaspótló gyógyszereket kap. Jó tudni, hogy a vastartalmú étrend-kiegészítők önmagukban nem alkalmasak vaspótlásra.


Egyetlen készítményt kivéve a vaspótlókat általában éhgyomorra javasolják bevenni, a jobb felszívódás reményében, ami sokak számára gyomorproblémákat okoz, ezért ilyenkor egyeztessünk orvosunkkal. Vannak olyan gyógyszerek, étrend-kiegészítők, amelyek gátolják a vas felszívódását (savlekötők, egyes antibiotikumok, magnézium, kalcium), így ezek bevételét 2-4 órával a vas előtt vagy után oldjuk meg. A C-vitamin viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy a vas beépüljön a szervezetbe, nem véletlen, hogy a legtöbb vaskészítmény már eleve tartalmaz C-vitamint. Természetesen akkor sincs minden veszve, ha ez az általunk szedett termékre nem igaz: vegyük be a vasat egy pohár narancslével vagy C-vitaminnal együtt.

Odafigyelésünk kifizetődik

Egy átlagos felnőtt nőnek naponta 15, egy férfinak pedig 12 milligramm vasra van szüksége - a hangsúly az átlagoson van, hiszen ahogy fentebb már említettük, több tényező is befolyásolhatja, pontosan mekkora az elegendő mennyiség. És bár a vasat túl lehet adagolni (súlyos esetben akár vasmérgezés is felléphet), ha tisztában vagyunk testünk szükségleteivel, és annak megfelelően törődünk vasszintünkkel, nagyon kevés az esély arra, hogy baj történjen. Odafigyelésünk pedig nem csak ezen a téren fizetődik ki: akinek folyamatosan tele vannak a vasraktárai, annak - sok más egyéb előny mellett - az immunrendszere sokkal erősebb védelmet nyújt a betegségekkel, fertőzésekkel szemben.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban kedden délelőtt a pára és ködfoltok feloszlanak, többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként lehetnek közepesen felhős területek is.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag