A koronavírus összefügghet a fülzúgással

A vírusfertőzésnek köze lehet a tünetek megjelenéséhez vagy felerősödéséhez.

Rosszabbodhat a fülzúgás a koronavírus miatt, illetve sokaknál a fülzúgás kialakulásáért is a vírus lehet a felelős - derül ki egy friss tanulmányból, melyet a WebMD szemlézett. November elején a Frontiers in Public Health című szaklapban megjelent tanulmány szerint a koronavírus-fertőzés összefügghet a fülzúgásban, más néven tinnituszban szenvedők állapotának rosszabbodásával, illetve a betegek éppen a vírusfertőzés következtében kezdhetik el hallani éjjel-nappal a zavaró, csengő-bongó, vagy épp csilingelő hangokat, amelyek a valóságban nem szólnak.

Sokaknál a koronavírus-fertőzés után alakult ki a fülzúgás. Fotó: Getty Images
Sokaknál a koronavírus-fertőzés után alakult ki a fülzúgás. Fotó: Getty Images

A társadalmi távolságtartás is hozzájárulhatott

A tudósok több mint 3100 alanyt vontak be kutatásukba, 48 országból, többségüket az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból. Arra jöttek rá, hogy a koronavírusos tüneteket produkálók 40 százalékának romlott a már korábban is meglévő tinnitusza, mások pedig arról számoltak be, hogy épp a koronavírusos tünetek váltották ki ezt a rendellenességet náluk.

A kutatók számára az is kiderült, hogy sok válaszadó szerint a társadalmi távolságtartás is hozzájárulhatott a már diagnosztizált fülzúgás felerősödéséhez - erről a britek 46 százaléka, illetve az észak-amerikaiak 29 százaléka számolt be. A legtöbben úgy gondolják, a több videohívás, a zajosabb otthoni környezet, illetve a kávé- és alkoholfogyasztás mennyiségének emelkedése lehet az oka fülzúgásuk felerősödésének.

A fülzúgást így szüntethetjük meg Magyarországon körülbelül 400-450 ezren küzdenek fülzúgással. A közhiedelemmel ellentétben viszont ez a panasz nem a fül megbetegedésének jele, hanem egy "szoftverzavar" az agykéregben. Mutatjuk, mit tehetünk ellene. Részletek itt.

Oka lehet akár a fertőzéstől való félelem?

Az alanyok egyharmada olyan félelmeket és problémákat is felsorolt az állapotukon rontó lehetséges okok közt, mint például az anyagi helyzetük miatti aggodalom, az alvászavarok, a magány vagy épp a koronavírus-fertőzéstől való félelem. És végül egy érdekesség: a nők és az 50 év alattiak érzik a leginkább, hogy a világjárvány rontott a fülzúgásukon.

Egy erdélyi városban már a halottasházban sincs hely a koronavírus miatt - további, megdöbbentő részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra