WHO: a világjárványban ez adhat reményt

Nehéz pillanat a világ számára, hogy immár több mint egymillió ember halt meg az új típusú koronavírus okozta COVID-19-ben, de vannak reménysugarak, amelyek bátorítanak bennünket a jelenben és a közeljövőben - hívta fel a figyelmet Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Minek köszönhető, hogy gyerekeknél rendszerint enyhébb lefolyású a COVID-19? Részletek itt.

Immár meghaladja az egymilliót főt azok száma, akik koronavírus-fertőzés következtében vesztették életüket a világjárvány kezdete óta. Az ezzel kapcsolatos kimutatást kedden tette közzé a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az egymillió halálos áldozat lélektani határának áttörését követően úgy fogalmazott, a járvány eddigi legfőbb tanulsága, hogy "nem számít, milyen a járványügyi helyzet éppen egy adott országban, mindig lehetséges, hogy a remény új lendületet kapjon".

Világszerte immár több mint 33 millió koronavírus-fertőzést regisztráltak
Világszerte immár több mint 33 millió koronavírus-fertőzést regisztráltak. Fotó: Getty Images

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hozzátette, hogy a tudományos közösség minden korábbinál többet tett annak érdekében, hogy teszteket, gyógykezeléseket és vakcinákat dolgozzon ki a COVID-19-cel szemben. Mindez azonban eddig csekély eredménnyel járt. A WHO adatai szerint már több mint 33 millió embernél nyert megerősítést a koronavírus-fertőzés ténye világszerte.

Mikor lehet vége a pandémiának?

Napról napra jelennek meg újabb hírek a koronavírus-fertőzés elleni védőoltásokról, és miközben az egész világ egy hatékony és biztonságos vakcinára vár, folyamatosan porondon van a kérdés, hogy vajon mikor térhet vissza az életünk a normális kerékvágásba. Milyen egyéb feltételeknek kell ehhez teljesülnie az oltás sikerességén túl? Mi jelenti a legnagyobb kockázatot? Amerikai szakértők összefoglalták a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, amelyekről ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra