Virológus: "egy második hullámnál nagyobb lehet a baj"

HáziPatika

Jakab Ferenc virológus beszélt arról, véleménye szerint mikorra készülhet el a koronavírus elleni oltóanyag, illetve figyelmeztetett mindenkit: továbbra is fontos, hogy betartsuk a fertőzés terjedésének csökkentése érdekében bevezetett óvintézkedéseket - különben nagy baj történhet.

Koronavírus: mitől válhatott világjárvánnyá?

A SARS-CoV-2-nek csupa olyan tulajdonsága van, melyek kezelése önmagában is nehézséget okozna, ám ezek a tényezők együtt tették igazi szupervírussá. Részletek itt.

Normál esetben évekig tart egy vakcina fejlesztése, de most felgyorsítva, rohamtempóban kell előállni a megoldással - idézte az atv.hu Jakab Ferencet, aki a Heti Napló Sváby Andrással című műsorban szólalt meg. A szakember hozzátette: ha tippelnie kellene, azt gondolja, jövő év elején, tavasz környékén lesz meg a várva-várt oltóanyag.

Továbbra is fontos, hogy betartsuk az óvintézkedéseket, így például a maszkviselést.
Továbbra is fontos, hogy betartsuk az óvintézkedéseket, így például a maszkviselést. Fotó: Getty Images

Idő kérdése, mikor ér el bennünket

Korábbi cikkünkben írtunk már arról, hogy a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla szerint 99 százalék, hogy a koronavírusnak lesz itthon második hulláma. Ezzel Jakab Ferenc is egyetért, azt mondja, csak idő kérdése, mikor ér el bennünket. "A környező országokban és a világban is elindultak drasztikusan az esteszámok, nem hiszem, hogy Magyarország kivétel lenne" - magyarázta a szakértő.


A virológus arra figyelmeztetett: ha most nem figyelünk oda a szabályokra, akkor egy második hullámnál nagyobb lehet a baj. Mindenkit buzdít a maszkhordásra, és azt is kijelentette: ha elkészül az oltóanyag, ő beadatja magának.

A kutyák bámulatos hatékonysággal kiszagolják a koronavírust, derült ki németországi kísérletekből - ha kíváncsi a részletekre, olvassa el az erről szóló cikket az nlc.hu oldalán.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szerdán délelőtt országszerte borult, ködös idő várható szitálással, ónos szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag