Virológus: a kínai és orosz vakcinák is jók lehetnek

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora szerint a kínai és az orosz vakcinák is jók lehetnek, ha megkapják az Európai Unió és Magyarország engedélyét.

Itthon már kétféle oltóanyag érhető el.
A Pfizer és a Moderna vakcinák különbségeiről ide kattintva olvashat részletesebben.

A virológus az ATV Híradójának nyilatkozva elmondta, néhány évtizede az 50-60 százalékos hatékonyságú védőoltások még nagyon jónak számítottak, a 95 százalékos hatékonyságú Pfizer-BioNTech vakcina már a modern technológia eredménye. Így amennyiben elnyerik az Európai Unió, illetve Magyarország jóváhagyását, a kínai és az orosz vakcina is ugyanolyan jó lehet a koronavírus -járvány elleni védekezéshez.

Jakab Ferenc virológus szerint a kínai és orosz vakcinák is hatékonyak lehetnek
Jakab Ferenc virológus szerint a kínai és orosz vakcinák is hatékonyak lehetnek. Fotó: Getty Images

Mint ismertette, Kínában jelenleg is zajlik az első és második generációs vakcinák fejlesztése , míg az orosz oltóanyag az eddigi eredmények alapján a harmadik generációs, modern vakcinák közé sorolható. Jakab Ferenc kiemelte, nem az a fontos, hogy egy vakcina honnan származik, hanem az, hogy hatékony, biztonságos és megbízható legyen.

Folyamatos az oltás

Mint azt megírtuk, Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint itthon továbbra is folyamatosan zajlik a vakcinázás - az, hogy mennyi embert tudnak beoltani, csak azon múlik, hogy mennyi vakcina érkezik az országba. A Pfizer/BioNTech-vakcina első adagját már közel 87 ezren megkapták, a kedden érkezett Moderna-vakcina pedig további 3600 ember beoltását biztosítja. Az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy az egészségügyi dolgozók és a szociális intézmények lakói, gondozói mellett megkezdődött a rendvédelmi dolgozók, valamint az idősek oltásának előkészítése is. Arra kérnek mindenkit, aki szeretné beoltatni magát, hogy regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Sok a félreértés a koronavírus elleni oltás kapcsán ritkán fellépő allergiás reakcióval kapcsolatban. Ha szeretné megtudni, milyen allergia esetén nem ajánlott a COVID-19 elleni vakcina beadatása, ide kattintva elolvashatja erről szóló cikkünket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra