Veszprémi vendéglő: 19 forint egy leves a kórházi dolgozóknak

HáziPatika

A koronavírus-járvány komoly megpróbáltatások elé állítja az egészségügyi dolgozókat, miközben ők erejükön felül próbálnak teljesíteni. Ezt a megfeszített munkát már többféleképpen is igyekezett meghálálni a lakosság - egy veszprémi vendéglős ezúttal óriási kedvezménnyel adja a levest a kórházi dolgozóknak.

19 forintért vásárolhatnak meg egy adag levest az egészségügyi dolgozók egy veszprémi vendéglőben. A tulajdonos ezzel szeretné megköszönni a koronavírus-járvány alatti erőfeszítéseiket, és még a bevételt is jótékony célra fordítja majd - számolt be róla az ATV Híradó riportja.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus egészségügyi dolgozók
Levessel mond hálát a kórházi dolgozóknak egy vendéglős.
A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Emlékezetes nyitás

Ezzel segíthetünk a frontvonalban dolgozóknak.

Alig több mint egy hete nyílt meg a veszprémi kórház közelében egy leves- és tésztabár, a tulajdonos máris emlékezetessé tette az indulást. Úgy döntött ugyanis, hogy egészen december 15-éig jelképes áron, mindössze 19 forintért adja a levest az egészségügyben dolgozóknak. "Arra gondoltunk, hogy jól jönne nekik egy meleg leves az ebédszünetükben, és mivel közel van a kórház, így gyakorlatilag akár át is tudnak jönni hozzánk" - fejtette ki a vendéglő tulajdonosa, Varga László.


A pénzből a gyermekosztályt segítik

Az érdeklődőknek belépőkártyával kell igazolniuk, hogy valóban egészségügyi dolgozók, tehát jogosultak a 19 forintos levesre. Az így befolyó pénzből a tulajdonos tervei szerint játékokat vesznek majd, amelyeket a veszprémi kórház gyermekosztályának adományoznak.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag