Vége az ebolajárványnak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján közzétette, hogy véget ért Nyugat-Afrikában az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány, miután megszűnt a betegség terjedése az utolsó, még érintett országban, Libériában is.

„Csütörtökön lesz 42. napja, hogy az utolsó, index.hu.

A WHO honlapján található információk szerint azonban a munka még nem ért véget, hiszen a járvány további fellángolása várható, és az erős felügyeleti és kezelési rendszerek ellenére is kritikus lesz az elkövetkezendő néhány hónap.

Vége az ebolajárványnak - forrás: MTI

Két év alatt összesen tíz országot ért utol a kór, köztük Spanyolországot és az Egyesült Államokat is. A hivatalos közlések szerint a 28 637 feljegyzett esetből 11 315 végződött halállal. Ezek az adatok azonban a WHO szerint alulbecsültek.

Csak akkor fertőznek az emberek, ha megbetegedtek. A kórokozók testnedvek - például: vér, nyál, vizelet, széklet - révén jutnak át egyik emberről a másikra. Kattintson! Sierra Leonét november 7-én, Guineát december 29-én nyilvánította ebolamentessé az Egészségügyi Világszervezet, január 14-én Libéria is megkapta ezt a minősítést.

A betegség kockázata azonban továbbra is fennáll, mivel a vírus a megfertőzött túlélők bizonyos testnedveiben, többek között a spermában még 9 hónapig is életben maradhat. Libériában emiatt kétszer is regisztráltak újabb eseteket azután, hogy először májusban, majd szeptemberben már ebolamentessé nyilvánították az országot - írja az index.hu .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra