Védhet a szemüveg a koronavírustól?

HáziPatika

A szemüveget viselő emberek kisebb eséllyel kaphatják el a koronavírust - állapította meg egy friss tanulmány.

Érdekes felfedezést tettek azok a kínai kutatók, akik az elmúlt hónapokban a koronavírus terjedését vizsgálták különböző társadalmi csoportokban. Azt vették észre, hogy a vírusra kevésbé voltak fogékonyak azok az emberek, akik napközben szemüveget viseltek. Teljes védettséget persze nem nyújt, mégis jelentősen csökkentheti az esélyt, hogy megfertőződünk - írja a MedicalXpress.

Ezek a maszkviselés tipikus hibái

Az emberek egy kisebb része rosszul vagy sehogy sem viseli a maszkot. Ez még olyan helyeken is előfordul (tipikusan az üzletekben), ahol pedig jogszabály írja elő az arc eltakarását. Egyesek talán úgy gondolják, hogy a személyes kényelmük fontosabb, mint más emberek élete, pedig ez a hozzáállás komoly veszélyt jelenthet. Kattintson a részletekért!

Védi a szemet a vírusoktól?

A kínai Suizhou Zengdu Kórházban a COVID-19 miatt kezelt 276 betegnek csak körülbelül a 6 százaléka hordott rendszeresen szemüveget. Ez az arány meglepően alacsony annak tudatában, hogy a rövidlátó emberek aránya Hubei tartományban (ahol a kórház található) sokkal magasabb - a tanulmány szerint 32 százalék körüli. 

A szemüveg viselése bizonyos fokú védelmet nyújthat a vírussal szemben. Fotó: Getty Images
A szemüveg viselése bizonyos fokú védelmet nyújthat a vírussal szemben. Fotó: Getty Images

A kutatást végző Dr. Yiping Wei szerint az összefüggés érthető, hiszen a szemüveget viselő emberek kevesebbszer nyúlnak közvetlenül a szemükhöz, így nem dörgölik bele a kezükön található vírusokatA lencsék ráadásul a levegőben lévő, vírushordozó aeroszol egy részét is felfogják, vagyis fizikai akadályt képeznek a szemünk előtt a kórokozók számára. 

Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy a szemüveg teljes védelmet biztosítana. Ha pedig megfertőződtünk, teljesen mindegy, milyen a látásunk: a kutatás eredménye szerint a tüneteket és a betegség lefolyását semmilyen mértékben nem befolyásolta, hogy az érintett hord-e szemüveget.


Nem helyettesítheti a védőfelszerelést

A járvány kitörése óta világszerte több kórház (Kína mellett például az Egyesült Államokban) is kötelezővé tette, hogy az ott dolgozók és a látogatók is viseljenek védőszemüveget a maszk mellett, vagy húzzanak arcvédő pajzsot. Ezeket a védőeszközöket azonban a szakemberek szerint nem válthatja ki a hétköznapi szemüveg viselése, hiszen az nem takarja el teljesen a szemet, így hagy utat a vírusnak a bejutáshoz. Ráadásul a szemüveget naponta rengetegszer megigazítjuk, ezzel a mozdulattal pedig a vírust is könnyen a szemünk közelébe juttathatjuk. A kínai kutatás eredménye szerint azonban a szemüveg viselése mégis inkább csökkenti a fertőződés veszélyét, emiatt érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani a szemek környékének védelmére.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban kedden délelőtt a pára és ködfoltok feloszlanak, többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként lehetnek közepesen felhős területek is.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag