Védettségi igazolvány nélkül a nyarat sem élvezhetjük

A védőoltásoknak köszönhetően sikerült megtörni a koronavírus-járvány harmadik hullámának erősödését, és az Európai Unión (EU) belül Magyarország szerezhette vissza elsőként a szabadságát - hangzott el a csütörtöki kormányinfón.

A szerdai kormányülésen született legfontosabb döntéseket szokás szerint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette. A hazai járványhelyzetet úgy értékelte, a koronavírus -vakcinákkal sikerült megfékezni a harmadik hullámot, és részlegesen már vissza is kaphattuk a szabadságunkat. A nyitás még nem teljes körű, de a beoltottak számának emelkedésével folytatódni tud az ország újraindítása.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Védettség nélkül nyár végéig korlátozva lehetünk.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Védettségi igazolvány nélkül marad a szigor

A miniszter kiemelte, hogy az újraindult szolgáltatások nagy részét csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és az ő felügyeletük álló kiskorúak vehetik igénybe. A védettséggel nem rendelkezők számára viszont továbbra is fennmaradnak a korlátozások, "augusztus 31-éig biztosan" - szögezte le Gulyás. Ez azt jelenti, hogy nyáron biztosan nem mehet koncertre, fesztiválra, szórakozóhelyekre, szállodákba, éttermekbe és sportlétesítményekbe az, akinek nincs védettségi igazolványa. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy aki ma regisztrál, az napokon belül megkaphatja az új típusú koronavírus elleni oltást, ugyanis már van elég vakcina, és jelenleg 3-féle oltóanyagra is foglalhatunk online időpontot.

Mi lesz a külföldi utazásokkal?

Koronavírus: ezek a biztonságos utazás szabályai - kattintson!

A tájékoztatón a külföldi utazások is szóba kerültek. A miniszter elmondása szerint minden ország elsősorban a saját oltási igazolványát fogadja el, de Magyarország igyekszik minél több országgal kétoldalú megállapodást kötni a szabad utazásról, vakcinatípustól függetlenül. Úgy fogalmazott, hogy az utazás szempontjából a legfontosabb kérdés az, hogy ki van beoltva a COVID-19 ellen, nem pedig az, hogy milyen vakcinával.

Koronavírus: ide bármilyen oltással utazhatunk - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra