Tömeges kullancsmérgezés, súlyos az állapotuk

Vírusos agyhártyagyulladás miatt néhány nap alatt összesen 12 súlyos beteg került kórházba Zalaegerszegen, a betegség valószínűleg forralatlan kecsketejjel terjedt el.

Az elmúlt két-három napban jelentkezett a 12 ember a zalaegerszegi kórházban vírusos agyhártyagyulladással. Mindannyian ugyanattól a Zalaegerszeg környéki tenyésztőtől származó forralatlan kecsketejet fogyasztottak, ezért valószínűsíthető, hogy a kullancscsípéssel megfertőzött kecskék tejével terjedtek tovább a kórokozók - mondta Ribiczey Pál, a Zala Megyei Kórház fertőző osztályának főorvosa.

A tenyésztő és családtagjai szintén megbetegedtek. A kórházban fekvő betegek állapota súlyos, de nincs szövődményük. Mindannyian fiatal felnőttek. A kórház jelentette az eseteket az ÁNTSZ-nek, és állatorvosi vizsgálatok is folynak már - mondta Ribiczey Pál.

A szakorvos felhívta a figyelmet arra, hogy akár a nyers tehéntej is okozhat hasonló betegséget, ha kullancs fertőzi meg az állatot. Arra kérte ugyanakkor mindazokat, akik tartanak otthonukban a Zalaegerszeg környékéről származó kecsketejből, hogy a fertőzés elkerülése érdekében mindenképpen forralják fel. Forralt állapotban ugyanis a tej már nem terjeszti tovább a kórokozókat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra