Tombol a kanyaró keleten

Továbbra sem sikerül megfékezni Ukrajnában a kanyaró terjedését: az idén már közel 12 ezren betegedtek meg és hatan haltak bele a fertőzésbe, utóbbiak között két gyermek.

Az egészségügyi tárca által közölt legfrissebb adatok szerint december 28. és január 25. között összesen 11 757-en betegedtek meg, 4876 felnőtt és 6881 gyermek. Csak január negyedik hetében, vagyis a múlt héten 3279 új beteget és egy halálesetet regisztráltak. Területi bontásban a legtöbb megbetegedést a nyugati országrészből jelentették: Lviv megyében 2112, Vinnija megyében 1120, Rivne megyében 1112, Hmelnickij megyében pedig 815 új esetet jegyeztek fel. A fővárosban, Kijevben idén 901-en betegedtek meg kanyaróban .

Vannak iskolák Nyugat-Ukrajnában, amelyek nem fogadják a be nem oltott gyerekeket
Vannak iskolák Nyugat-Ukrajnában, amelyek nem fogadják a be nem oltott gyerekeket

Uljana Szuprun egészségügy-miniszter a múlt héten felvetette az országos járvány kihirdetésének szükségességét, rámutatva, hogy ez esetben a tárca az oltóanyagok beszerzésében nagyobb hatáskört kapna. Erről viszont egy különbizottságnak kell határoznia, arról azonban még nincs hír, hogy egy ilyen testület egyáltalán összeült volna.

Tavaly Ukrajnában mintegy 54 és félezren betegedtek meg kanyaróban, illetve 16-an haltak bele a betegség szövődményeibe. A szakember szerint csakis azzal fékezhető meg a kanyaró, ha minden gyermek időben megkapja a vírus elleni védő- és emlékeztető oltásokat . Vannak iskolák Nyugat-Ukrajnában - például Csernyivci megyében -, amelyek a helyi önkormányzat határozata alapján átmenetileg nem fogadják azokat a gyerekeket, akiknek nincs orvosi igazolásuk arról, hogy megkapták a védőoltást kanyaró ellen.

Milyen tünetek vethetik fel a kanyaró gyanúját? Részletek itt.

A szakértők szorgalmazzák, hogy a felnőttek is oltassák be magukat, ha gyermekkorukban nem kapták meg a védőoltást vagy nem voltak kanyarósak. Figyelmeztetnek továbbá, hogy a kanyaró kezdeti tünetei a megtévesztésig hasonlítanak az influenzára - magas láz, köhögés, orrfolyás -, a jellemző vörös kiütések pedig nem mindig jelentkeznek azonnal. Emiatt előfordulhat, hogy a beteg késve kapja meg a megfelelő kezelést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra