Több száz európai jönne haza Kínából

Közel 600 európai uniós állampolgár akar hazatérni Kínából az új koronavírus terjedése miatt, egyesek pedig már a kínai turistákat is kitiltanák több országból.

Mintegy hatszáz olyan uniós állampolgár tartózkodik Kínában, akik szeretnék elhagyni az országot, de ezt jelenleg nem tudják megtenni - közölte Janez Lenarcic, az Európai Bizottság válságkezelési biztosa. Az érintettek Ausztria, Belgium, Bulgária, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország állampolgárai. Egyes uniós tagállamok még nem közöltek minden információt az állampolgáraikról.

Most nem ajánlott Kínába utazni

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban közölte, hogy hét magyar is szeretne hazatérni Kínából. Franciaország pedig már beindította az európai polgári védelmi eljárást, hogy jobban lehessen koordinálni az uniós állampolgárok hazatelepítését Vuhanból, a járvány gócából. A francia hatóságok szoros kapcsolatban állnak a kínai hatóságokkal, hogy kidolgozzák a járatok műveleti részleteit - mondta Janez Lenarcic. Eddig két járatot irányoztak elő a hazatelepítéshez, a légi szállítás költségeihez az Európai Bizottság is hozzájárul. A bizottság azt ajánlja az uniós alkalmazottaknak, hogy függesszék fel vagy napolják el a nem halaszthatatlan kínai utazásokat.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, Kína, repülés, Vuhan, Európa, vírusos tüdőgyulladás, kínai turisták
Védőruhát viselő pilóta egy teherszállító repülőgépben a Vuhan-Tianho nemzetközi repülőtéren.Fotó: MTI/AP/Xinhua/Xiao Yijiu

Szerdán egy amerikai repülőgép mintegy 200 amerikai állampolgárt szállított haza Vuhanból. A gép a kaliforniai Riverside-ban lévő katonai támaszpontra szállt le. Az amerikai kormányzat által kimenekített utasokat az amerikai egészségügyi hatóságok figyelik. A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa pedig bejelentette, hogy február 9-éig felfüggeszti kínai járatait. A Hongkongba tartó járatok továbbra is közlekednek. Leállította valamennyi kínai járatát a British Airways brit és az Americain Airlines amerikai légitársaság is. A repülést azután függesztették fel, hogy a brit külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki, hogy akinek nincs halaszthatatlan dolga, ne utazzon Kínába. A figyelmeztetés Hongkongra és Makaóra nem vonatkozik. A Finnair finn légitársaság pedig március végéig függesztette fel pekingi és nankingi járatait.

Egyre több a fertőzött

A legfrissebb információk szerint szerda estére további 38-cal emelkedett Kínában a koronavírus okozta járvány halottainak száma, így már 170 áldozatot szedett az új vírus. A bizonyítottan a koronavírustól fertőzött betegek száma 7711-re nőtt, 1239 beteg állapota válságos. A fertőzésgyanús esetek száma pedig már 12 ezer felett van. Kínán kívül több mint húsz országban akad néhány koronavírusos beteg, például 4-4 megbetegedést észleltek Németországban és Franciaországban is.

Koronavírus: csak 1 év múlva lesz oltás? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

Az unió horvát elnöksége fontolóra vette, hogy a közeli napokban összehívja az uniós egészségügyi miniszterek rendkívüli tanácskozását. A finn Egészségügyi és Népjóléti Intézet (THL) szerdán bejelentette, hogy egy Vuhanból érkező kínai turistánál lappföldi látogatása során bizonyosodott be a fertőzés . A 32 éves nőt Rovaniemiben elkülönítve ápolják. Aggodalomra nincsen ok - közölte Mika Salminen, a THL igazgatója. Stájerországban pedig három gyanús esetet is találtak, a pácienseket egy grazi kórház fertőző osztályán ápolják - tudatta az intézmény orvos igazgatója, Michael Lehhofer.

Kitiltanák a kínai turistákat

Mindeközben már több százezren írtak alá Dél-Koreában és Malajziában olyan petíciót, amelynek támogatói azt követelik, hogy átmenetileg ne engedjék be országaikba a kínai turistákat az új típusú koronavírus okozta járvány miatt. Dél-Koreában szerdáig 578 ezren írták alá a kezdeményezést. A petíció elindítója azzal érvel, hogy a koronavírus Kínából kezdett el terjedni, és még a Peking közeli szövetségesének számító Észak-Korea sem enged be jelenleg kínaiakat a területére. Több aláíró a megjegyzés rovatban utalt rá, hogy aggodalommal tölti el őket, amikor munkájuk során - az idegenforgalomban például - kínaiakkal kell érintkezniük.

Malajziában pedig több mint 400 ezren írtak alá egy hasonló kezdeményezést. A petíció számos támogatója azzal vádolta meg a kínaiakat, hogy nem higiénikus életmódjuk idézte elő a járványt. Dél-Koreában és Malajziában is eddig négy-négy fertőzöttről tudnak. Dél-Korea csütörtökön és pénteken nagyjából 700 állampolgárát készül hazaszállítani a közép-kínai Vuhan városából, ahol a betegség először megjelent.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra