Több súlyos betegségről is elterelte a figyelmet a járvány

Komoly hatással volt a koronavírus-járvány az egyéb súlyos betegségek elleni harcra világszerte - közölte az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet finanszírozó világalap.

A fejlettebb régiókban újra terjed az AIDS, pedig ennek ma végképp nem kellene így lennie. Miért kell még mindig rettegni az AIDS-től ?

A tbc -ben és AIDS-ben szenvedő páciensek esetében elsősorban a kezelések és tesztek száma csökkent a koronavírus-járvány miatt. A friss jelentés szerint a gyógyszereknek ellenálló tuberkulózissal kezeltek száma 2020-ban 19 százalékkal esett vissza a világalap által támogatott országokban, az AIDS-prevenciós programokkal elért személyek száma pedig 11 százalékkal csökkent 2019-hez képest.

koronavírus-járvány, súlyos betegségek, AIDS, HIV, tuberkulózis, tbc, malária
A pandémia jelentősen visszavetette a más súlyos betegségekkel szembeni harcot.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Jelentősen kevesebb tesztet végeztek

Az elvégzett HIV-tesztek száma 22 százalékkal esett vissza, ami jelentős arány egy olyan betegség esetében, amelynél a sikeres kezelés érdekében fontos, hogy időben észleljék. Kiderült továbbá, hogy bár a malária elleni küzdelmet nem érintette olyan rosszul a koronavírus berobbanása, de a maláriatesztek száma így is 4,3 százalékkal csökkent.

A 2002-ben létrehozott világalap egyébként évente több mint négymilliárd dollárt (1186 milliárd forintot) gyűjt és fektet be helyi egészségügyi szakértők által indított programokba a világ 100 országában. Idén már most 3,3 milliárd dollár gyűlt össze az AIDS, a tbc és a malária elleni programokra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra